Csak ne a koronavírus döntsön a MOL-Pick Szeged–Kiel párharcban!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
fotó: www.pickhandball.hu

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) az idei BL-szezon első percétől kezdve a koronavírushoz próbálta igazítani a kiírást. A lehető legtöbb meccs megrendezésére törekedtek, olykor túl erőszakosan is – emlékezzünk a szegediek breszti vendégjátékára. Végül a csoportkört kis túlzással a vírus nyerte meg, a két csoportban összesen 10 megállapított eredménnyel zárták le a küzdelmeket és juttattak tovább minden csapatot.

A szegediek azok után, hogy ősszel egyetlen meccsen sem tudtak teljes kerettel kiállni a vírus miatt, a sorozat végén is megszenvedték a járvány. A Flensburg elleni hazai és PSG elleni idegenbeli meccsük két pontját játék nélkül, megállapított eredménnyel az ellenfél kapta.

A cseppet sem reális végeredmény szerint a Szeged a csoportjában 6. helyen zárt, így a másik csoport 3. helyezettjével, a Kiellel találkozik a nyolc közé jutásért. A németek címvédőként érkeznek Szegedre, miután a májusról decemberre halasztott négyes döntőt megnyerték.

ÉVTIZEDES MÚLTÚ PÁRHARC

A szegediek eddig nyolc alkalommal találkoztak a THW Kiellel, mindannyiszor a Bajnokok Ligájában. Érdekesség, hogy az évtizedes múltra visszatekintő párharcban csupán egyszer, tíz évvel ezelőtt voltak csoportellenfelek, egyszer a negyeddöntőben, míg az utóbbi két alkalommal – a mostanihoz hasonlóan – a nyolc közé jutásért játszottak. A mérleg kieli fölényt mutat, ötször nyertek, és háromszor kaptak ki – mindannyiszor Szegeden. Az egyenes kieséses szakaszban a szegedieknek soha nem sikerült kiharcolniuk a továbbjutást. Legutóbb a 2017/18-as szezonban találkozott a két csapat, akkor idegenben 7 góllal volt jobb a Kiel, otthon ebből a hátrányból 1 gólt tudott eltüntetni a Szeged.

– Sok olyan külső körülmény befolyásolta a szezonunkat, aminek sajnos az lett az eredménye, hogy hatodik helyen zártunk a csoportban. Nem ezt képzeltük, de kár lenne már ezen rágódni. A Kiellel kell összemérni a tudásunkat, ők a címvédők, így talán a legerősebbek a mezőnyben. Ha teljes lenne a csapatunk, akkor elmondanám, hogy mi lenne a megoldás a Kiel ellen, de

nekünk az lenne a legfontosabb, hogy a csapatból mindenki edzeni és játszani tudjon és optimálisan tudjunk készülni

– mondta lapunknak a MOL-Pick Szeged válogatott kapusa.

A jelenlegi helyzetben a Szegednek akkor van a legnagyobb esélye a március 31. és április 8. között lejátszandó két meccsen a továbbjutásra, ha mielőbb teljes létszámban, a koronavírusból remélhetőleg addig felépülő Juan Carlos Pastor vezetésével a szezonban először tudnának zavartalanul készülni 2-3 hetet. Az első meccset Szegeden rendezik – várhatóan továbbra is zárt kapuk mögött.

KIEL: MEGINT A NÉGYES DÖNTŐ A CÉL

A címvédő németek hivatalos oldalán hosszasan méltatják a MOL-Pick Szeged eredményeit, külön kiemelve Bánhidi Bencét, akiről megemlítik, hogy a szegediek legeredményesebb játékosa. Mindezek ellenére elég egyértelműen jelezték, hogy a továbbjutást tűzték ki célul. “Klubunk minden nehézség, a koronavírus ellenére sem változtatott céljain: szeretnénk az Final4-be jutni, hogy teljesítsük rajongóink legnagyobb kívánságát. Nem adjuk fel, mindig nyerni akarunk” – írják.

A MOL-Pick Szeged–THW Kiel meccs összecsapás győztese a PSG–Celje meccs győztesével találkozik majd a legjobb négy közé jutásért.

Előző sztori

Több mint 250 milliárd forint jut idén falufejlesztésre

Következő sztori

Bűnmegelőzési akciót tartottak az ásotthalmi buszpályaudvaron

Legutóbbi hasonló cikkek