Több százmilliós áfacsalásba keveredett az egyik szegedi, fideszes delegált!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bűnszervezetben elkövetett áfacsalási ügy egyik gyanúsítottja lett a szegedi közgyűlés pénzügyi bizottságának egyik fideszes delegáltja.

A Nemzeti Adó és Vámhivatal nemrég a szegedi Nagybani piacon csapott le egy kereskedő csoportra, akik a gyanú szerint a külföldről behozott gyümölcsök után nem fizettek áfát, mert hazainak “álcázták” azt.

A kár körülbelül 251 millió forint, ennyi adót csaltak el az ügyletekkel és fiktív számlák vásárlásával az érintett kereskedők.

Őket segíthette E. Péter, aki a könyvelést intézte. A bevádolt könyvelő a város Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottságának külsős tagja, a posztra a Fidesz javasolta, de a férfi nem tagja a pártnak.

Bár E. Péter nem, a szegedi Fidesz viszont nyilatkozott az RTL-nek. Tápai Péter azt mondta, megdöbbentette őket az ügy, és ha bebizonyosodik, hogy igazak a vádak, akkor E. Péternek azonnal le kell mondania. Ameddig a vizsgálat, eljárás tart, addig pedig ne vegye fel a tagságért járó honoráriumot – közölte az alelnök.

A nyomozók ingatlanokat is zároltak a gyanúsítottaktól, ezek értéke 80 millió forint, és lefoglaltak 16 millió forint készpénzt is, ami az egyik árusnál volt a piacon.

Az ügyben nyolc gyanúsított van, négyet már őrizetbe is vettek, köztük E. Pétert is, akinek 30 napra elrendelték az előzetes letartóztatását.

Előző sztori

Jutalmat kapnak a bohócdoktornak öltöző gyerekek

Következő sztori

Egyre több a fertőzött itthon a koronavírus brit mutánsa miatt

Legutóbbi hasonló cikkek