Nem szabadul a sorozatgyilkos Szegedről

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Tovább tölti életfogytig tartó fegyházbüntetését M. M. elítélt - közölte a szegedi Törvényszék.

Mint arról beszámoltunk, ma döntöttek Szegeden arról, hogy feltételesen szabadlábra helyezhető-e Magda Marinko.

A Szegedi Törvényszék közleményében emlékeztetett, hogy M. M. elítéltet előre kitervelten, nyereségvágyból, több – Kecskeméten három, míg Orosházán egy – emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt ítélte jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban.

Az ítélet szerint legkorábban 25 év után, 2019-ben lehetett volna feltételes szabadságra bocsátani az elítéltet, azonban erre – egyezően a korábbi döntéssel – most sem került sor.

A törvényi rendelkezések és a töretlen bírói gyakorlat szerint a feltételes szabadságra bocsátás kedvezménye nem automatikusan járó jogosultság az elítélt számára, hanem az összetett törvényi feltételek mellett is csupán adható lehetőség, feltéve, hogy a szabadságvesztés-büntetés célja az elítélt szabadon bocsátásával is elérhető.

A szabadságvesztés-büntetés célja kettős: visszatartó erővel bír az elkövető és más számára is, emellett az elítélt kiemelésével a társadalom védelmét is szolgálja. Ehhez képest a feltételes szabadságra bocsátás célja, hogy az elítélt vissza tudjon illeszkedni a társadalomba, ha feltehető, hogy a jövőben törvénytisztelő életmódot tud folytatni.

Mérlegelni kell tehát, hogy a társadalom védelme az elítélt szabadon bocsátásával is biztosított-e, ehhez pedig alaposan vizsgálandók azok a tények, amiből az elítélt szabadulása utáni magatartására lehet következtetni, így az elítélt jutalmazási-fegyelmi helyzete, személyisége, az elkövetett bűncselekményekhez való viszonyulása. Ebben a körben nem vehető figyelembe az, hogy az elítélttel szemben van-e további végrehajtásra váró szabadságvesztés-büntetés.

A büntetés-végrehajtási bíró a tárgyalást megelőzően igazságügyi elmeorvosszakértői vélemény elkészítését rendelte el, azonban az elítélt a vizsgálaton nem kívánt megjelenni.

Az elítélt a mai, büntetés-végrehajtási bírói meghallgatásán való részvételt is megtagadta, rendzavaró magatartást is tanúsított, így a bíróság a távollétében, védője jelenlétében hozta meg döntését, amelyet a fogvatartás alatti magatartást részletező büntetés-végrehajtási intézeti előterjesztésre is alapozott.

Eszerint az elítélt az utóbbi években fegyelmi büntetések nélkül tölti a szabadságvesztést, ugyanakkor nehezen fogadja el a szabályokat, megbánás nem jellemzi, a jelen eljárásban pedig együttműködésre nem hajlandó. Összességében ezért továbbra sem lehet arra következtetni, hogy szabadon bocsátása esetén vissza tudna illeszkedni a társadalomba és törvénytisztelő életmódot folytatna.

A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája ezért a mai napon meghozott végzésével az elítélt életfogytig tartó fegyház fokozatú szabadságvesztésből történő feltételes szabadságra bocsátását mellőzte. A törvényi előírásokkal összhangban rendelkezett arról, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét 1 év elteltével ismételten meg kell vizsgálni.

A bíróság végzésével szemben az elítélt védője fellebbezett, így a végzés nem jogerős.

Előző sztori

Szombaton kezdi a rájátszást a szegedi hokicsapat

Következő sztori

Ennyit változott a világ 40 év alatt?!

Legutóbbi hasonló cikkek