Még maradnak a korlátozások, de hamarosan jöhet a nyitás

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A koronavírus továbbra is a legfontosabb politikai kérdés  Európában és hazánkban is – mondta Gulyás Gergely a kormányinfón. A miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, továbbra is érvényben vannak a korlátozások, amelyek révén sikerült megakadályozni a járvány túl gyors terjedését. – Azt reméljük, hogy a korlátozások utolsó szakaszában vagyunk, de fenn kell tartani az intézkedéseket, amíg a szakembereknek ez a véleménye – mondta a miniszter, és hozzátette, a konzultáció arról szól, milyen ütemben és fázisokban történjen majd a korlátozások feloldása.

A következő egy-két hétben romlani fognak a számok a hazánkban megjelent vírusmutációk miatt – mondta a tárcavezető, de hozzátette, ezek ellen is hatékonyak a védőoltások. A következő két hét ugyanakkor kifejezetten nehéz lesz – mondta. Március 15-ig ezért a kormány változatlan formában fenntartja a mostani szabályokat.

Az oltások tömegessé válásával jó esély van arra, hogy feloldhassák a korlátozásokat akár már egy hónap múlva

– fejtegette Gulyás Gergely.

Hazánkban áll rendelkezésre a legtöbb fajta oltóanyag a legnagyobb mennyiségben az uniós tagállamok között – jelentette ki Gulyás Gergely kifejtve, hogy a következő két hétben több embert oltanak majd be hazánkban mint eddig összesen. A szakértők szerint a jó oltás az amit már beadtak – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint a baloldali pártok az oltási akciótervet kritizálva oltásellenes politikát folytatnak.

Ez minden bizonnyal azért van, mert jó esélyt látnak a hatalom megszerzésére, ha elhúzódik a járvány – fejtette ki Gulyás Gergely. A miniszter szerint az elmúlt hetek legszomorúbb fejleménye, hogy baloldali polgármesterek egyes elfogadott oltóanyagok bojkottjára hívnak föl. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy minden rendelkezésre álló oltóanyag jó, aki pedig ezekkel szemben kétségeket ébreszt, az az emberek életével játszik.

– Így tesz Gyurcsány Ferenc és a DK is – jelentette ki. Gulyás Gergely úgy véli, sokan azért nem regisztráltak még a vakcináért, mert úgy érzik, hogy életkoruknál fogva egyelőre nem kerülnének sorra. Az oltások menete azonban felgyorsul, ezért arra kér mindenkit, hogy jelentkezzen a vakcináért. A miniszter beszámolt róla, hogy már 425 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt, illetve, hogy a kormány fenntartja a bértámogatásokat és valamennyi gazdaságvédelmi intézkedését.

A bértámogatások kifizetése felgyorsult, és napra készen zajlik, 39 milliárdot már ki is fizettek. Jelezte, hogy a kormány az év második negyedévében kirobbanó gazdaságélénkülésre számít.

– Visszatérünk a növekedés korszakához. Ez a következő hónapokban valóság lesz. Ehhez viszont a harmadik hullámot is le kell győzni, amihez már rendelkezésre állnak az oltások

– hangsúlyozta.

– Nehéz eldöntetni, mi súlyosabb, hogy Stummer János álhírt, vagy az, hogy titkos információt hozott nyilvánosságra – mondta a Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Gulyás Gergely, de hozzátette:

nemcsak magyar védett vezetők miatt építenek autós behajtót a Puskás Arénához, hanem nemzetközi állami és sportvezetők érkezése miatt is.

A tárcavezető azt is elmondta, szükség van a behajtóra, hogy a gyalogosok és az autósok ne zavarják egymást. – Az az érzésünk, hogy a baloldalivá vált Jobbik pártelnökének balesetéről akarták elterelni a figyelmet ezzel az akcióval – fogalmazott Gulyás Gergely, aki szerint elfogadhatatlan, hogy a Jobbik elnökének sofőrje a jobbik egyik választókerületi politikusa, akinek náci megnyilvánulások vannak a múltjában.

A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva Gulyás Gergely kifejtette, a védekezést irányító személyek hazánkban nem elsőként kaptak oltást.

A magyar miniszterelnök nem akart a sorban elől állni, ezért kérte, hogy a kormány tagjai ne az elsők között kapjanak oltást.

A miniszter elmondta, közérdek fűződik ahhoz, hogy a vezető politikusokat hamar oltsák be, a tiszti főorvos is ezt jelezte, és most már sor kerülhet a vezetők beoltására, hiszen megkezdődnek a tömeges oltások, így jövő héten Orbán Viktor is megkaphatja az oltást.

– Nem igaz a DK állítása, miszerint nincs szabad vakcinaválasztás hazánkban – mondta Gulyás Gergely, hozzátéve, hogy ma az még nem biztosítható, hogy mindenki minden vakcinából választhasson. Ezért, ha valaki sorra kerül elfogadhatja vagy elutasíthatja a rendelkezésre álló vakcinát, és amint lesz az általa preferált oltóanyagból, kaphat belőle – fejtette ki Gulyás Gergely. Hozzátette:

minden Magyarországon elérhető vakcinát a magyar hatóságok külön megvizsgálnak, így az állam felelősséget vállal azok hatékonyságáért.

Gulyás Gergely beszámolt róla, hogy az enyhítések során először a kijárási korlátozás feloldása lehetséges, a nagy rendezvények megtartására viszont csak az utolsó körben kerülhet sor. Beszélt arról is, hogy a 60 év felettiek közel 3 millióan vannak, és több százezren vannak 60 év alatti, krónikus betegek, ezért nagyjából 2,5-3 millió oltást kell ahhoz beadni, hogy a legsérülékenyebb csoportok védettek legyenek.

– Amint ők megkapták mindkét oltást, akkor nagyobb fokú enyhítésre lehet számítani

– tette hozzá. A miniszter kitért rá, hogy a védettségi igazolványt március elsejétől kapják meg az arra jogosultak, rájuk a karanténszabályok biztosan nem fognak vonatkozni. Hozzátette: az egyéb, rájuk vonatkozó könnyítéseket ésszerűen kell majd meghozni, ebben lesz a kormány segítségére a nemzeti konzultáció. Elmondta azt is, hogy az országos kórházfőigazgatóság szabad mandátumot kapott az ügyeleti szabályok tárgyalásáról a különböző orvosi szakterületek képviselőivel.

– Mindenki számára elfogadható megoldás fog születni, az orvosok pedig jóval több pénzt fognak keresni, és megszűnik a hálapénz rendszere

– hangsúlyozta.

(MN)

Előző sztori

Tárgyalnak a sztrájkolókkal a makói gumigyárban

Következő sztori

HIVATALOS: Továbbra is mindenhol kötelező a maszk Szegeden!

Legutóbbi hasonló cikkek