Egyetem

Különleges képzés indul az SZTE-n

Különleges képzés indul az SZTE-n

2021. február 23., kedd
Különleges képzés indul az SZTE-n

Folyamatosan növekszik a Szegedi Tudományegyetemen tanuló kínai hallgatók és a kínai nyelv iránt érdeklődő diákok száma. Az érdeklődés leginkább az SZTE-n tanuló külföldi – nem kínai – hallgatók esetében látványos. A holdújévhez köthető ünnepi időszak az idén teljesen más lesz, de jelentősége nem csökken a Szegeden tanuló és jelenleg is itt tartózkodó kínai hallgatók és oktatók számára sem.

– A kínai a jelenleg is létező, legrégebb óta fennálló civilizáció, amely megőrizte a Hold változásaihoz kapcsolódó időszámítását, de egyre nyitottabbak a nyugati ünnepekre is – kezdte Mohr Richárd, az SZTE Konfuciusz Intézet igazgatója.

– Ezért is jó Kínában lenni, mert az ember viszonylag rövid időn belül kétszer is megünnepelheti az új évet. Ez a 15 napos időszak, a legnagyobb ünnep egész Dél-Kelet Ázsiában, ami a lampionünneppel ér majd véget, február 26-án. Hasonlóan a mi karácsonyunkhoz, fontos szerepet játszik a családi együttlét és a táplálkozás is. A hagyományos kínai lakomák elengedhetetlen része ilyenkor a húsos táska – összegezte a holdújévhez kapcsolódó kínai szokásokat az igazgató.

– Bár a járvány átírta az Intézet terveit is, nem maradnak esemény nélkül a kínai kultúra iránt érdeklődők - folytatta az igazgató. - Február 23-án első alkalommal rendezzük meg a Konfuciusz Teaházat az online térben. Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsannával, a Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatójával beszélgetek majd a kínai nyelvoktatásról. Az iskolában 2016 óta második idegen nyelvként tanulhatják a gyerekek a kínai nyelvet és ismerkedhetnek a kultúrával. Az eddigi tapasztalatokról, jövőbeni tervekről is szó esik majd – tette hozzá.

Magyar nyelvű kínai specializáció – Magyarországon csak az SZTE-n

Több éve zajló, hosszú előkészítő munka után siker született egy fontos oktatási ügyben: az Oktatási Hivatal elfogadta az SZTE által előterjesztett akkreditációs anyagot.

Szeptembertől a Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Nemzetközi és Regionális Tanulmányok Intézete elindítja Kína-specializációját a nemzetközi tanulmányok mesterképzésében.

A képzés a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének támogatásával valósul meg, és az SZTE oktatói mellett több más neves meghívott előadó is részt vesz benne, köztük híres, nemzetközileg is elismert Kína-kutatók, diplomaták, gazdasági szakemberek.

A képzés egyedülálló Magyarországon: csak a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara indít magyar nyelven kínai specializációt nemzetközi tanulmányok MA szakon. A jelentkezők olyan érdekes területekbe nyernek bepillantást, mint a Kínai Népköztársaság állam- és jogrendszere, de elmélyedhetnek az ország geopolitikai-geostratégiai lehetőségeiben, külpolitikájában, valamint legújabbkori történelmében is. Ezen felül a kurzusok között jelen vannak a Délkelet-Ázsiára, a Közel-Kelet térségére, illetve a Kína gazdaságára, gazdaságtörténetére fókuszáló órák is. A specializációra járók a kínai interkulturális ismeretekbe is betekintést nyerhetnek, személyes tapasztalatokat szerezhetnek.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.