Sport

Idei első pontját szerezte a Szeged

Idei első pontját szerezte a Szeged

2021. február 14., vasárnap
Idei első pontját szerezte a Szeged

Augusztusban 2–0-ra nyert Szegeden a Budaörs. Az előző négy fordulóban mindkét csapat egy pontot szerzett: ez a leggyengébb teljesítmény a mezőnyben. A Szeged mindkét idei meccsét elveszítette, így 25 ponttal a 17. helyen álltak a találkozó előtt. A szegediek kezdőcsapata öt helyen változott, Oláh Gergő, Bitó Martin, Moga Sergiu, Gréczi Márton és Kővári Róbert kapott lehetőséget.

Szikrázó napsütés és +3 fok várta a pályára lépő csapatokat. Az első helyzet a szegediek előtt adódott, Oláh Gergő fejelt a kapu fölé egy szöglet után, majd a 16. percben Petneházi Márk lövését kellett védenie Varga Bencének. Sok izgalmat nem tartogatott ez a játékrész, a 42. percben azonban Molnár Tibor lövése után ismét Vargának kellett védenie.

A második játékrész már lényegesen izgalmasabbra sikerült. Az 51. percben Pethő Bence lőtt 13 méterről a szegedi kapu jobb oldalába. 1–0 Az egyenlítésre sem kellett sokat várni, 4 perccel később Moga Sergiu vágta előre a labdát, ami Dobos Áronhoz került, ő jobbal keresztbe lőtt, Gréczi Márton pedig éles szögből a bal alsóba továbbított.1–1

Akadtak ugyan kisebb-nagyobb lehetőségek mindkét oldalon, de komolyabb gólszerzési lehetősége egyik csapatnak sem volt, a játék képe alapján igazságos döntetlen született. A pontszerzés ellenére a szegediek továbbra is a 17. helyen állnak. Jövő héten a tabella éllovasa, a DVSC látogat Szegedre.

Dragan Vukmir: Sajnos nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket, az ellenfél pedig egyetlen lehetőségéből gólt szerzett. Pozitívum, hogy a kapott gól után hamar tudtunk egyenlíteni, sőt a mérkőzés hajrájában a győzelmet is megszerezhettük volna. Megyünk tovább, a Debrecen ellen hazai pályán nyerni szeretnénk. 

Labdarúgó NB II, 24. forduló
Budaörsi SC–Szeged-Csanád GA 1–1 (0–0)
Tatabánya,Grosics Gyula stadion,zárt kapuk mögött. Vezette:Kovács Gergely (Bertalan Dávid, Mohos Milán)
Budaörs:Kovács P. – Marques-Airosa, Fényes (Zsidai, 14.), Vágó, Pintér D. (Molnár T., a szünetben) – Molnár Cs., Sajbán Miklós, Petneházi, Petró – Halmai Á. (Papp M., 69.), Pethő.Vezetőedző:Márkus Tibor.
Szeged-Csanád GA:Varga B. – Bitó, Pejovics, Moga, Mohl – Simon Á., Jovanovic – Kővári, Oláh G., Dobos (Gajdos, 62.) – Gréczi (Varga Sz., 62.).Vezetőedző:Dragan Vukmir.
Gólszerző:Pethő (51.), ill. Gréczi (55.).
Sárga lap: Kővári (79.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.