Gazdaság

Egynapos sztrájkot tartanak a makói gumigyárban

Egynapos sztrájkot tartanak a makói gumigyárban

2021. február 24., szerda
Egynapos sztrájkot tartanak a makói gumigyárban

Hajdú Roland, a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) titkára azt közölte az MTI-vel, hogy

a munkáltató tavaly nyáron mondta fel a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta. Az új megállapodásról - kisebb megszakításokkal - decemberig folytak a tárgyalások.

Mivel nem tudtak egyezségre jutni, ezért előbb figyelmeztető sztrájkot, majd nyolcórás munkabeszüntetést hirdetett a szakszervezet, most pedig 24 órás munkabeszüntetésbe kezdtek.

Az érdekképviseleti vezető hangsúlyozta, a jogszabályok alapján a sztrájk nem irányulhat kollektív szerződés megkötésére. Jelezte, nem is ez a céljuk, hanem az, hogy nyomásgyakorlás útján megállapodásra jussanak a munkáltatóval követeléseikről.

Hajdú Roland kifejtette, a kollektív szerződés önmagában nem érték, a munkavállalók számára az a fontos, hogy a megállapodás valódi tartalommal legyen megtöltve, ne sérüljenek korábbi jogosultságaik.

A cég közleményében leszögezte, folytatni kívánják az új kollektív szerződésről folyó egyeztetéseket a szakszervezetekkel, ettől azonban az MGSZ elzárkózik. A szakszervezet igénye, hogy a sztrájk követeléseivel kapcsolatos eredményeket egy külön, az MGSZ és a munkáltató közötti megállapodásban rögzítsék.

A vállalat álláspontja azonban az, hogy az egyenlő érdekképviselet jogát minden munkavállalónak és az üzemben működő mindhárom reprezentatív szakszervezetnek - MGSZ, MTSZSZ és a Contitech Dolgozók Független Szakszervezete - részére biztosítani kell. Az egyeztetéseket a munkáltató ezért továbbra is a kollektív szerződés tárgyalás keretei között kívánja folytatni.

A Magyarországon nyolcezer munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja, ahol hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végzik.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.