Botka László lakást vásárolt decemberben

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A polgármester, az alpolgármesterek és a frakcióvezetők vagyonnyilatkozatait vizsgáltuk. Az összes nyilatkozatot itt tudja megnézni.

Botka László tavaly decemberben vásárolt egy lakást Szegeden, a nyilatkozat szerint egy korábbi, vélhetően az eladott budapesti lakásának árából. A 69+50 négyzetméteres lakás a polgármester negyedik ingatlana, amiben tulajdonrésze van. A mátrai nyaralója mellett megvan még a másik budapesti lakása és természetesen a szegedi háza is. Autója és egyéb nagyobb értékű ingósága nincs, mindössze lakásbútorokat és könyveket, valamint egy 2013-ban feleségétől kapott órát tüntetett fel. Van 3,5 millió forintja készpénzben és 63 milliós banki tartozása. Csak a polgármesteri fizetését kapja, máshonnan nem kap fizetést.

Szécsényi Rózsa alpolgármester továbbra is felerészben birtokolja a 118 négyzetméteres szegedi házukat, amit 2017-ben vásároltak. Megvan még a 2014-es Ford C-max típusú autója és 1,5 millió forintot tart takarékbetétben. Az előző évhez képest 200 ezer forinttal csökkent a banki tartozása, ami így most 1,2 millió forint. Nyugdíja mellett bruttó 1 millió forintot kap alpolgármesterként.

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester továbbra is felerészben tulajdonos egy 123 négyzetméteres szegedi házban, és egy 100 négyzetméteres kunszentmártoni ház negyede az övé. Megvan a 2010-ben vett Opel Astrája is. A Momentum politikusának továbbra is van önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítása, állampapírja és lakástakarékja, összesen 16,7 millió forint értékben. 1,7 millió forintja van takarékbetétben, valamivel több mint félmillió forint van a bankszámláján forintban és egyéb devizában. és összesen 1,9 milliós a tartozása. Az önkormányzattól bruttó 1 millió 63 ezer forint érkezik a számlájára havonta és lejárt egy életbiztosítása, ami 3,4 millió forintot ért.

A szintén Momentumos Mihálik Edvinnek Csanádapácán van egy 1968 négyzetméteres építési telke, aminek a fele az övé, amit ajándékba kapott 2010-ben. Nagy értékű ingósága nincs, állampapírban 5,64 millió forintot tart. Folyószámláján 200 ezer forint, devizaszámláján 360 ezer forint van. Tanácsnokként havonta bruttó 498 ezer 600 forintot kap, felügyelő-bizottság tag az IKV-ban, ezért a megbízásért havi bruttó 56 ezer forintot utalnak neki. 

Binszki József, a DK szegedi elnöke egy önkormányzati bérlakásban lett bérlő tavaly. Egy korábbi bérleti szerződését szintén egy önkormányzati lakásban felbontotta, és eladta szegedi lakását. Egy újszentiváni ingatlanban társtulajdonos, egy másikban haszonélvező. Lízingel egy 2006-os Skoda Superbet és egy 2018-as Porsche Cayenne-t, valamint 2008 óta tulajdonosa egy Harley Davidson motornak. Életbiztosítása 1,3 millió forint, 2 millió forint készpénze van, és 10 millió forintos banki tartozás terheit nyögi. Az ügyvédként dolgozó képviselő havi jövedelme bruttó 770 ezer forint, emellett a nyugdíjfolyósítótól egyéb rendszerességgel 2 millió forint jövedelmet kap szolgálati járandóság címen.

Az MSZP-s Kozma József 2007 óta egy 157 négyzetméteres lakóház és egy 16 négyzetméteres garázs tulajdonosa felerészben. 2014-ben megörökölte egy társasház tulajdonjogának nyolcadát. A képviselő egy Honda Civic-kel jár, 2017-ben vette. Nagy értékű ingóságai között régi és modern bútorokat, elektronikai berendezéseket írt be. Életbiztosítása 2,7 millió forint, nyugdíjbiztosítása 400 ezer forint értékű. Pénzintézeti számlakövetelése 460 ezer forint. A házastársával közösen tartoznak egy banknak 6,3 millió forinttal – ami 700 ezerrel csökkent tavaly óta. Egyetemi oktatóként bruttó 304 ezer, az IKV felügyelőbizottsági tagságért havonta bruttó 80 ezer 500 forintot utalnak a számlájára. Fele részt tulajdonosa a Tower 1993 Bt.-nek, ahol ügyvezetői feladatokat is ellát beltagként.

Szinte semmit nem változott Tápai Péter, a szegedi Fidesz alelnökének és frakcióvezetőjének vagyoni helyzete. Két lakóingatlant birtokol másodmagával Szegeden. A 2019-ben vásárolt A4-es Audija is megvan, és megvan a Jeanneau Sun Odyssey típusú vitorlás hajója, amit 2014-ben vásárolt. Önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítása 265 ezer forint, két lakáskasszájában 1303 ezer forintot tart. Takarékbetétben 7 millió 650 ezer forintja van, készpénzben 8 millió forintot tart, 4,2 millió forinttal tartoznak neki egy szerződés alapján, ő pedig 2,4 millió forinttal a banknak. A képviselő által 74 százalékban birtokolt Silko Hygiene Kft.-nek ad tanácsot havi bruttó 300 ezer forintért, egyéb rendszerességgel pedig 6 millió forinthoz jut a cégből. Képviselőként bruttó 398 ezer 880 utalnak neki, az IKV Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként 52 ezer 150 forintot kap.

Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetőjének az előző évi vagyonbevallással megegyezően továbbra is tulajdonában áll egy szegedi társasházi lakás, egy mezőtúri ház és telek negyedrésze, valamint egy 2019-ben vásárolt badacsonytomaji 498 négyzetméteres telek lakóházzal, ami teljes egészében az övé. Egy 2017-ben vett Volvo gazdája, lakástakarékban közel 1,984 millió forintja van, és van 5,1 millió forint megtakarítása is. Banknak 27,4 millió forinttal, magánszemélyeknek 8,5 millió forinttal tartozik. Oktat a Szegedi Tudományegyetemen, ezért bruttó 223 ezer forintot kap, a KDNP Csongrád megyei szervezőjeként bruttó 120 ezret keres. Egyéni vállalkozó is, ahonnan változó nagyságú egyéb rendszerességű bevétele is van. A Cserepes sori piac felügyelőbizottságának tagja, ezért bruttó 40 850 forintot kap.

Szabó Bálint, a Mindenki Szegedért Mozgalom vezetője, önkormányzati képviselő nem adott be vagyonnyilatkozatot. Lapunk megkeresésére elmondta, a Cserepes sori piaccal volt elfoglalva az utóbbi napokban, ezért nem töltötte fel eddig a vagyonnyilatkozatát, azonban ígérete szerint erre hétfő este sor kerül.

Előző sztori

Elásta a csatabárdot Orbánnal Stumpf, szerinte az egyetemi modellváltás nemzetstratégiai kérdés!

Következő sztori

Betonfalnak csapódott egy autó a Felső Tisza-parton