Gazdaság

Több kormányzati beruházással gazdagodik idén Szeged

Több kormányzati beruházással gazdagodik idén Szeged

2021. január 5., kedd
Több kormányzati beruházással gazdagodik idén Szeged

Évtizedes álmok valósulnak meg

Az új szegedi uszoda tavaszi átadása egy közel fél évszázados történet végére tesz pontot. A fedett létesítményt a hetvenes évek elejére tervezték átadni Szegeden, azonban az eredeti tervek helyett végül sportcsarnokká kellett alakítani. Idén tavasszal a százszázalékos kormányzati támogatásnak köszönhetően egy modern, minden igényt kielégítő, versenysportra és szabadidősportra alkalmas létesítményt kapnak a szegediek. A Tiszavirág uszodán már az utolsó simításokat végzik, a hatósági engedélyek beszerzése után az év első felébe átadják a létesítményt.

Tiszavirág uszoda

Szintén hiánypótló beruházás az uszoda szomszédságában épülő sportaréna is. A város sportélete és a szegediek sportszeretete évtizedek óta megérdemelt volna egy ilyen létesítményt, ami most szintén teljes egészében állami támogatásból valósulhat meg. Az alig több mint egy év múlva már a magyar–szlovák közös rendezésű férfi kézilabda-Eb egyik helyszínéül szolgáló sportcsarnok várhatóan októberre elkészül, ezzel új otthont kap például a MOL-Pick Szeged kézilabdacsapata, valamint a kézilabda-akadémia is. Ezzel a beruházással hatványozottan több edzéslehetőséghez jut a város többi sportcsapata is.

Tavaly adták át az SZVSE atlétikai stadionját, ami szintén évtizedek óta húzódó problémát oldott meg. De nem mindent orvosolt, mivel a Szegedi Tudományegyetemnek nincs modern sportlétesítménye, ami a hallgatók sportolását biztosítaná. A Modern városok program keretén belül a kivitelezési engedélyek és a közbeszerzési eljárás után az év második felében az építési munkálatok is elkezdődhetnek a volt Kossuth laktanya területén.

Az ipar és a tudomány is komoly lehetőséget kap

Az új Pick termelőüzem előkészítő munkálataiban is komoly szerepet vállalt a kormányzat. A beruházáshoz szükséges közművesítési munkálatokat végzik a program keretén belül. A komoly költséggel járó munkafolyamatokat még az idén befejezhetik, ami lehetőséget ad arra, hogy elinduljon az új húsüzem építése.

science park

Szintén 2021-ben indulhatnak a munkálatok a Science Park esetében is. Az ELI lézeres kutatóközpont köré épülő komplexum hazánkban egyedülálló módon segíti elő a kutatási és fejlesztési erőforrások koncentrációját. Itt az építkezési munka előtti utolsó folyamatok zajlanak, a szerződések megkötése után indulhat a munka.

Egy híd épülhet, egy híd megújulhat

Évtizedek óta téma Szegeden a harmadik híd megépítése, de eddig tényleges előrelépés nem történt az ügyben, csak beszéltek róla. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az előző év végén jelentett be egy átfogó, országos közút- és hídépítési programot, amelynek része egy új szegedi híd is - a program előkészületei rövidesen elkezdődhetnek. A Botka László polgármester által hétszer megígért hidat most a kormány segítségével kaphatja meg a város - a megvalósítási folyamat első lépései már idén megkezdődnek a Modern városok program keretén belül.

A Belvárosi híd felújítása is folyamatban van. Itt az önkormányzatra vár az ITM, mivel a korábban az önkormányzat által benyújtott tervek és igények beárazása nem volt megfelelő. Ha a város lép ebben az ügyben, akkor itt is megindulhat a kivitelezés.

harmadik híd

Ezek mellett a Szeged és Debrecen közötti 47-es főutat kétszer két sávosra bővítik, az előkészítés itt is folyik, a várhatóan 2022-ben adják át. Ez a beruházás csak részben érinti a szegedieket, de két megyeszékhely (Békéscsaba és Debrecen) és több nagyváros is gyorsabban elérhető lesz.

A VÁROSVEZETÉS MIATT BUKJA A LEHETŐSÉGEKET SZEGED

Több olyan projekt nem tudott elindulni, vagy rekedt meg az előkészületek során, amelyről megszületett a megállapodás a város és a kormányzat között. Ezek folytatásához azonban kevés, ha csak az egyik fél szorgalmazza azt és keresi a fejlesztési lehetőséget.
- Nincs kommunikáció. A legnagyobb probléma, hogy a szegedi önkormányzat és a minisztérium között minimális a kommunikáció. Botka László polgármester egyáltalán nem egyeztet a fejlesztésekről, csak Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester tartja a kapcsolatot időnként az államtitkársággal. Ugyanakkor a fejlesztési projektek tervezésének koordinálása minden esetben a város vezetőjének a feladatai közé tartozik, neki kellene ezekről rendszeresen tárgyalnia. Pedig ott hajlandóság lenne az együttműködésre és a 2017-ben Orbán Viktorral a Modern városok program keretében történt megállapodásban foglaltak megvalósítására. Ezzel a nem törődöm hozzáállással komoly hátrányba kerül Szeged a többi megyei jogú várossal szemben - mondta Bartók Csaba, a Modern városok program szegedi koordinátora.

Kiemelt kép: magyaraepitok.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.