/

Pert vesztettek Gyurcsányék Deutsch Tamás ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Helyt adott a Kúria annak a felülvizsgálati kérelemnek, amelyet Deutsch Tamás intézett a testülethez. A bíróság szerint helytálló volt a képviselő korábbi állítása, miszerint Gyurcsányék családi cégük, az Altus által elnyert uniós pályázati pénzből adtak kölcsön készpénzben Czeglédy Csabának 80 millió forintot - írja a Magyar Nemzet.

A Gyurcsány család ügyvédjeként ismert Czeglédy Csaba olyan pénzből kapott kölcsönt a Gyurcsány–Dobrev házaspártól, melyet korábban családi cégük, az Altus az Európai Uniótól kapott – állította még 2017-ben egy sajtótájékoztatón Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő.

Gyurcsányék ezután az Altus Befektetési Zrt. által feljelentették a képviselőt, akit a bíróság el is marasztalt. A legfelsőbb döntéshozó Kúria azonban most Deutschnak adott igazat, Gyurcsányéknak az 500 ezer forintos sérelemdíjat is vissza kell fizetniük a képviselőnek.

A sérelmezett közlés az volt, hogy az Európai Bizottságtól kapott megrendelésből az Altus Zrt.-nek olyan bevétele lett, amiből Gyurcsány Ferenc 80 millió forintnyi pénzt adott kölcsön Czeglédy Csabának – idézte fel közleményében Deutsch Tamás.

A Kúria a döntésében kiemelte, hogy a Deutsch Tamás által elmondottak közérdeklődésre számot tartó témában hangoztak el, kritikai álláspontként, a mondandó lényege az volt, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök családi cége európai uniós forrásokhoz jutott, majd kölcsönt adott Czeglédy Csabának, aki ellen a közlés időpontjában költségvetési csalás miatt volt folyamatban büntetőeljárás – részletezte a közlemény.

A közlés tényekből levont következtetés volt, miszerint a Gyurcsány Ferenc családi érdekeltségébe tartozó cég juttatott kölcsönt Czeglédy Csabának. A Kúria a mai tárgyaláson helyt adott Deutsch Tamás alperes felülvizsgálati kérelmének, és a felperes Altus Befektetési Zrt. keresetét teljes egészében elutasította, egyben a perben hozott első- és másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és megváltoztatta – foglalta össze közleményében a Fidesz-alapító EP-képviselő.

Előző sztori

Környezettudatosabb lett a szemétszállítás Ruzsán

Következő sztori

Már az országos tiszti főorvos is megkapta az oltást