Ösztöndíjasokat keres a Sófi Alapítvány

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
20 éve működik a Szegedi Tudományegyetemen a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány, melynek célja, hogy ösztöndíjakkal támogassa a kiemelkedő tanulmányi és tudományos eredményekkel rendelkező egyetemi hallgatókat. A Sófi Ösztöndíjra február 11-én 12 óráig lehet jelentkezni.

Az SZTE Tehetségpont által kínált hallgatói támogatások egyike a Sófi-ösztöndíj. A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány fontos feladatának tekinti a fiatal tehetségek teljesítményének erkölcsi elismerését, és jövőbeni életpályájuk nyomon követését, elősegítését. A 2020-2021. tanévre 1,3 millió forintot oszt szét a Sófi alapítvány kuratóriuma.

A Sófi Ösztöndíj pályázat feltételeit teljesíteni képes hallgatóknak már elsőévesként is érdemes jelentkezni erre a támogatásra. Ez ugyanis pluszpontokat jelent, ha az egyetemista a későbbi években is pályázik. Az is az előnyök közé tartozik, hogy minden pályázó automatikusan a Sófi Tehetséggondozó Kör és az SZTE Tehetségpont hallgatói közösség tagjává válik. Az SZTE-s tehetségek körének tagja jogosult az alapítvány által nyújtott szolgáltatásokra. Így például igénybe vehet ingyenes jogi tanácsadást, de kedvező banki és pénzügyi szolgáltatásokat is, sőt: interdiszciplináris programokban vehet részt a Sófi Tehetséggondozó Kör tagja. A team ingyenes és kedvezményes belépőjegyeket oszt szét a koncertekre, színházi előadásokra, múzeumi és képzőművészeti kiállításokra, sporteseményekre és egyéb rendezvényekre. Az ezzel kapcsolatos részletek megtalálhatók a www.sztehetseg.hu honlapon.

A pályázatok beadási határideje: február 11., csütörtök 12 óra.

Az elnyerhető ösztöndíjak értékét növeli, hogy az Oktatási és Kulturális Miniszter 2008-ban a világhírű magyar tudósról elnevezett Kármán Tódor díjjal ismerte el az SZTE Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány munkáját, amely a társadalmi felelősségvállalás területén adható legrangosabb állami kitüntetés. A Sófi Alapítvány egyedülálló tevékenységének és komplex értékelési rendszerének köszönhetően a magyar felsőoktatás nagy presztízsű ösztöndíjait osztja ki évről-évre a Szegedi Tudományegyetem tehetséges hallgatóinak.

A Sófi Alapítvány 1,3 millió forintos, 2020-2021 közötti ösztöndíjpályázatának feltételeiről és a jelentkezés folyamatáról, valamint további információkról itt lehet információkat találni.

A pályázati űrlap innen is elérhető.

Előző sztori

Autó csomagtartójában lapuló bevándorlóra leltek Újszentiván közelében

Következő sztori

Tovább emelkedik a napi új fertőzöttek száma Csongrád-Csanádban

Legutóbbi hasonló cikkek