KÉPGALÉRIA

Nem mindegy hova és hogyan dobjuk a karácsonyfát

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Decemberben a legszebbet kereste mindenki, az ünnepek idején a lakás dísze volt, de a legtöbb karácsonyfa az utcán végzi minden évben. Ahogy Sándor Judit képein látható, szinte minden utcasarokra jut egy kidobott fa. Az elszállításukról idén is az önkormányzat cége gondoskodik.

Szegeden a fenyőfák begyűjtésének időpontja január 11-től február 5-ig tart. A fenyőfákat a vegyes hulladék gyűjtésére szolgáló hulladékgyűjtő mellé (és nem a szelektív hulladékgyűjtők mellé!) kell kihelyezni reggel 6 óráig, lehetőleg lecsupaszítva és díszek nélkül.

A 1,5 méternél nagyobb fákat csak abban az esetben szállítják el, ha kisebb méretűre vágja a tulajdonosa, ugyanis a szállítójárműbe nem tudják másképp betenni.

A fenyőfákat térítésmentesen is le lehet adni a hulladékudvarokban, erről bővebb információt itt talál.

Az összegyűjtött fenyőket ledarálják, később a város közterületein mulcsként hasznosítják újra.

Szegeden körülbelül 35 ezer háztartásból közel 48 tonnányi fenyőre számíthatnak a hulladékudvarok.

Előző sztori

Belgrádi klinikán gyógyulnak a Szeged-Csanád GA sérültjei

Következő sztori

Don-kanyar, 1943: százhúszezernél több magyar életáldozat