Ismét földrengés volt Horvátországban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Magyarországon is érezhető volt az utórengés.

A múlt hét eleji földrengések, majd a szerdai utórengés után újabb földrengés volt Horvátországban szombaton este, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett – közölte az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa.

Timkó Máté szeizmológus közleménye szerint helyi idő szerint 22:29-kor mintegy 7 km-es mélységben 4,9-es magnitúdójú földrengés keletkezett Horvátországban, Petrinja község közelében.

A HINA horvát hírügynökség jelentése szerint a földrengés 4,5-es erősségű volt, középpontját Zágrábtól 59 kilométerre délkeletre teszik. Károkról, áldozatokról egyelőre nem tudósított a HINA.

A földrengést a lakosság Magyarországon is érezte – tette hozzá a szeizmológus. A katasztrófavédelemhez nem érkezett károkról bejelentés.

A KÉT ÜNNEP KÖZÖTT KEZDŐDÖTT

Szerdán az 5,3-es magnitúdójú utórengés 17 óra 1 perckor keletkezett Horvátországban, Petrinja község közelében. Akkor a magyar obszervatóriumhoz Nagykanizsáról, Komlóról és Budapestről is érkeztek bejelentések a földmozgás érzékeléséről. Múlt hétfőn és kedden két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot; a katasztrófának hét halálos áldozata és 28 sérültje van. A horvát kormány hétfőn természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak-Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

Előző sztori

Egy hónap alatt 8 BL-meccset játszik a MOL-Pick Szeged

Következő sztori

Újra száz alá csökkent az elhunytak száma

Legutóbbi hasonló cikkek