Politika

Gyurcsány személye a baloldali összefogást is megosztja

Gyurcsány személye a baloldali összefogást is megosztja

2021. január 31., vasárnap
Gyurcsány személye a baloldali összefogást is megosztja

A lap szerint amennyiben most vasárnap lennének a választások, a megkérdezettek ötvenkét százaléka választaná a kormánypártokat és negyvenöt százaléka az ellenzéki közös listát. Ez azonban még nem a végeredmény, csupán szakaszgyőzelem, a baloldal pedig minden lehetséges eszközt be fog vetni, ahogy az már most is látható. A 2022-es választásoknak nagyon nagy tétje lesz. Ma már az egész világon ismerik Orbán Viktor nevét, tehát nemzetközi figyelem fogja övezni a magyarországi eseményeket – mondta Mráz Ágoston Sámuel, aNézőpont Intézetelemzője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A baloldali pártok népszerűségét érdemes egyben mérni. A Nézőpont Intézet a közös lista népszerűségét mérte, ami az eredmények szerint nem növeli az összefogás pártjainak támogatottságát – mondta Mráz.

A felmérés során minden olyan választópolgárt az ellenzéki közös lista táborába soroltak, akik azt mondták, hogy nem szeretik a miniszterelnököt és a kormány ellen fognak szavazni. Ez a negyven százalék körüli tábor már korábban is megvolt a teljes népességben, a negyvenöt százalék pedig a biztos szavazók körében – fejtette ki Mráz.

A számokból kiolvasható, hogy Gyurcsány Ferenc személye akadályozza az ellenzéki támogatottság növekedését. Megosztó és sokak számára taszító a személye.

Dobrev Klárát a közvéleményben Gyurcsány Ferenc feleségeként fogják emlegetni, a volt miniszterelnökre pedig tízből nyolc magyar azt mondja, hogy nem lenne szabad fontos tisztséget betöltenie Magyarország életében. Gyurcsány Ferenc személyének mozgósító ereje van a jobboldalon, amely számára a 2010 előtti tapasztalatok bőven elegendők voltak, hogy a volt miniszterelnököt ne engedjék kormányzás közelébe.

Amennyiben indulna egy harmadik erő is, annak május-júniusban már el kell kezdenie kampányolni – fejtette ki az elemző. Egyelőre azonban nem látható olyan erő, amely az ötszázalékos küszöböt átléphetné és alternatívát jelenthetne.

Azt is hozzá kell tenni, hogy a mai felgyorsult világban hetek alatt lehet politikai mozgalmat alapítani: ezt láttuk Romániában egy elitellenes párttal, és ez történt Franciaországban is, amikor Emmanuel Macront 2017-ben francia elnökké választották. A későbbi elnök csupán a voksolás előtti hetekben alapította meg a mozgalmát, amely feltétele volt az elsöprő győzelmének.

Ma már egy személy, egy ügy, egy botrány köré is szervezhető politikai mozgalom, ennek azonban 2021 nyaráig el kell dőlnie, mert valamilyen szervezettségre szükség van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.