Gazdaság

Elkészült az idei évre vonatkozó kiszombori fejlesztési terv

Elkészült az idei évre vonatkozó kiszombori fejlesztési terv

2021. január 30., szombat
Elkészült az idei évre vonatkozó kiszombori fejlesztési terv

Szirbik Imre polgármester szerint hatalmas összegről van szó, hiszen több mint egymilliárd forintra jön ki a prioritást élvező elképzelésük.

Elsősorban belterületi utakat, kerékpárutakat és járdákat építenének, valamint a község teljes belterületi csapadékvíz-hálózatát korszerűsítenék.

Szirbik Imre kiemelte: ezek mellett a régi KTSZ épületéből egy szolgáltatóházat alakítanának ki, valamint zöldfelületek gondozására alkalmas eszközöket vásárolnának.

Tavasszal három fejlesztés is elkezdődik. A temetőben összesen 10 millió forintból 44 urna befogadására alkalmas falat építenek, valamint felújítják a sírkert teljes kerítését, illetve a bejárat fölötti esővédő tető. A helyiek által csak Kisteleki térnek nevezett területen pedig 5 elemből álló kis játszóteret alakítanak ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.