Közélet

Elhunyt Sas József, legyőzte a koronavírus

Elhunyt Sas József, legyőzte a koronavírus

2021. január 17., vasárnap
Elhunyt Sas József, legyőzte a koronavírus

A Blikk azt írja, hogy a humorista korábban megfertőződött a koronavírussal, kórházba kellett vinni. Információik szerint oxigént is kapott, de nem kellett lélegeztetőgépre tenni.Rokonai mindennap beszéltek vele telefonon, és átadták neki, hogy mennyien kívánnak jobbulást, ami nagyon jólesett neki. Rengetegen aggódtak érte, sokan a legrosszabbtól tartottak az egészségi állapota miatt, hiszen korábban agyvérzés miatt sokáig volt kórházban.

Sas József 1939-ben Békéscsabán született. 1957-ben végezte el a Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, majd a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. 1958-tól tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973-ban lett a Mikroszkóp Színpad művésze, melynek 1985–2010 között igazgatója is volt. 2010 után magánszínházat működtetett a Fészek Művészklubban. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője volt, számos nagylemeze jelent meg, több önálló estet írt és adott elő - írja az ATV.

(Fotó: Földi Imre/ MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.