Sport

Elhunyt Bagaméry László

Elhunyt Bagaméry László

2021. január 21., csütörtök
Elhunyt Bagaméry László

Bagaméry László kilenc évvel ezelőtt írt Zuhanórepülés című könyvében a kiadó ezt írta róla az ajánlójában: "Bagaméry László a szegedi újságírás egyik legmarkánsabb, legsokszínűbb, és talán egyik legmegosztóbb figurája volt a rendszerváltás előtt is és azóta is. Neki a város levegője éltető eleme. A szőke folyó minden kanyarulatával, a part menti úszóházaival, haragos hullámaival, a gyermekkor összes emlékével együtt. Kudarcokkal, kínlódásokkal, felejthetetlen örömökkel vegyes 68 év, itt a Tisza-parton. A bohém (sport)újságíró az egyik arca, a másik a színházért rajongásig szerelmes kritikus."

Bagaméry László 1969 óta kezdte újságírói pályafutását a Délmagyar sportrovatánál, aminek később a vezetője lett. Dolgozott a Délvilágnál, a Dél Sportjánál és a Páholy magazinnál. Alapító szerkesztő-műsorvezetője volt a Rádió 88-nak, több kötete is megjelent, legismertebb "Ring" címmel, ahol pályafutása legjobb interjúit gyűjtötte egybe. Sok fiatal szegedi újságíró újságíró pályafutását indította el.

Legendás barátság fűzte Boncz Gézához, a szegedi motorcsónaksport mozgatórugója volt.

Baga, Bagaméry László 77 éves volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.