Az orosz vakcina ugyanolyan elven működik, mint az AstraZeneca oltóanyaga

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Ugyanolyan elv alapján működik az orosz Szputnyik V vakcina, mint az AstraZeneca oltóanyaga - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szlávik János elmondta, mindkét vakcinában ártalmatlan, úgynevezett adenovírusokat használnak arra, hogy a szervezet megtanulja felismerni a koronavírust. Majd – mindkét vakcina esetében – az információt vivő vírusok egyszerűen eltűnnek a szervezetből.

“Nem szabad fanyalogni azért egy oltóanyag kapcsán, mert az esetleg keletről származik, a tudományos tényeket kell figyelembe venni” – hangsúlyozta a főorvos.

Hozzátette, az orosz vakcinát mínusz 20 fokon kell tárolni, ami kényelmesebb, mint a Pfizer vakcinájának mínusz 80 fokos tárolási követelménye.

Szólt arról is, hogy a megmaradt oltóanyagot nem dobják ki, hiszen hűtőben akár egy hétig is tárolható; “egy olyan országban, ahol oltásokból egyelőre hiány van”, ott egyetlen egy védőoltás kidobása is “óriási nagy hiba lenne” – fogalmazott.

(MTI)

Előző sztori

Vascsővel és gázpisztollyal támadt egymásra két férfi Csongrád-Csanádban

Következő sztori

Tovább nőtt a fertőzöttek száma Csongrád-Csanádban!

Legutóbbi hasonló cikkek