Egészség

Akár egymillió embert is be tudnak oltani két nap alatt Magyarországon

Akár egymillió embert is be tudnak oltani két nap alatt Magyarországon

2021. január 19., kedd
Akár egymillió embert is be tudnak oltani két nap alatt Magyarországon

György István hozzátette: csak a rendelkezésre álló vakcina mennyisége fékezi az oltást. Lassabban halad az oltás, mint szeretnék, de modellezték, hogy akár egymillió embert is be tudnak oltani két nap alatt - közölte.

Eddig 129 689 ember kapott oltást Magyarországon, közülük 1643 már a másodikat is megkapta - ismertette, megjegyezve, hogy döntő többségük egészségügyi dolgozó.

Az egészségügyi dolgozók oltása rövidesen lezárul, zajlanak az oltások az idősotthonokban. A harmadik körben a 60 évesnél idősebbek következnek; először a 89 év felettiek, akik a háziorvosi rendelőben vagy az otthonukban, a háziorvosuktól kapják majd meg az oltást - mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.