Évek óta minden esztendő végén a kisteleki önkormányzat meghirdeti pályázatát a városi székhelyű, itt tevékenykedő civil szervezeteknek, egyesületeknek, alapítványoknak – írja a lap.
A segítség jól jön, mert a legtöbb szervezetnek az év elején gondot okoz a költségek fedezése, még nem folytak be a tervezett bevételek, nem tudják, az adó 1 százalékokból mennyivel kalkulálhatnak.
A kitűzött célok, megvalósítandó tervek és események függvényében 10 és 20 millió forint közötti összeggel segítik évente a szervezeteket, a legkisebb odaítélt támogatás általában 50 ezer, a legnagyobb milliós nagyságrendű is lehet. Jelenleg több mint 50 egyesület működik Kisteleken.