Közélet

Négy rendőr kapott jutalmat Dakos József megyei főkapitánytól

Négy rendőr kapott jutalmat Dakos József megyei főkapitánytól

2020. december 11., péntek
Négy rendőr kapott jutalmat Dakos József megyei főkapitánytól

Dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy a Csongrád-Csanád megye területén elkövetett embercsempészések felderítése, és az elkövetők azonosítása érdekében kifejtett magas színvonalú tevékenysége elismeréséül jutalomban részesítette Turi Norbert r. századost, a Csongrád-Csanád MRFK Bűnügyi Igazgatóságának kiemelt főnyomozóját, illetve Turi Tamás r. főtörzszászlóst, a Bűnügyi Igazgatóság nyomozóját.

Az ORFK bűnügyi főigazgatója szintén elismerésben részesítette a Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén kilenc rendbeli, tanyás ingatlanok sérelmére elkövetett lopás bűncselekmény elkövetőinek felderítésében nyújtott kiemelkedő szakmai munkájáért, Bárkányi Edina Elvira c.r. zászlóst, a kapitányság nyomozóját és Balázs István r. őrmestert, a kapitányság bűnügyi technikusát. 

Az elismeréseket ünnepélyes keretek közt, a főkapitányság épületében három kitüntetett vette át Dakos József r. dandártábornoktól, Csongrád-Csanád megye rendőrfőkapitányától.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.