A vádirat szerint 2016 februárja és 2020 januárja közötti időszakban a férfi alkoholfogyasztást követően heti rendszerességgel kiabált és veszekedett párjával az otthonukban. Vitáik során rendszeresen méltóságot súlyosan sértő, trágár kifejezésekkel illette a nőt, akit lökdösött, ököllel és tenyérrel is megütött. Egy alkalommal a hangos éjjeli veszekedésre a gyermekek is felébredtek, és szemtanúi voltak annak, ahogyan édesanyjukat a vádlott egy üres borosüveggel fejbe vágta, amelynek hatására a sértett feje vérezni kezdett.
Egy további vita alkalmával a vádlott a földre lökte a sértettet, és egy bozótvágó kést szegezett a tarkójához, azt állítva, hogy levágja a fejét. Máskor féltékenységben azzal fenyegette, hogy meg fogja ölni, el fogja ásni a kertben, illetve felakasztja.
Az egyes viták nyomán több esetben is sor került rendőrségi intézkedésre, hol a sértett, hol a testvére, de még a szomszédok is volt, hogy rendőrt hívtak a helyszínre.
A vádiratban a vádlott terhére rója a járási ügyészség azt is, hogy a férfi a gyermekeket több alkalommal is alkohollal kínálta meg. Két és fél éves fiával a többi gyerek előtt sörrel koccintott és meg is itták együtt az italt. Olyan is előfordult, hogy egy égő cigarettát adott neki, amibe a kisfiú beleszívott.
A vádirat szerint továbbá az egyik, rendrakásra önállóan még nem képes, kétéves kislányt a vádlott arcon ütötte azért, mert nem pakolta el a játékait. A vádlott a vád tárgyává tett cselekményeivel a kiskorúak nevelési, felügyeleti és gondozási feladataiból fakadó kötelezettségét súlyosan megszegte, s ezzel a gyermekek testi, értelmi erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.
A vádlottat a járási ügyészség kapcsolati erőszak bűntettével, kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével valamint házastárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntettével vádolja.
A vádlott bűnösségének kérdésében a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság fog dönteni.