Sport

Döntetlen az évzárón

Döntetlen az évzárón

2020. december 13., vasárnap
Döntetlen az évzárón

A meccs előtt a két csapatot 6 pont és 5 hely válsztotta el a tabellán. A csákváriak utolsó előtti helye legalább annyira meglepő, mint a szegediek 15. helyezése. Az év utolsó najnokiján nem is lehetett más célja a hazaiknak, mint valamicskét javítani a helyezésükön a téli szünet előtt.

Az első játékrészben egyik kapusnak sem kellett komolyabbat védenie, annak ellenére, hogy a szegediek kisebb mezőnyfölényt harcoltak ki és többször is ígéretes helyzetbe kerültek a csákvári kapu előtt. Hiába azonban a lehetőség, ha a bátorság hiányzott-komolyabb gólhelyzet nem alakulhatott ki, mert a befejezés előtti utolsó mozdulatoknál megremegtek a szegedi lábak.

A második félidő elején sem változott a játék képe. A hazaiak voltak valamivel aktívabbak, de mindez továbbra is kevés volt a vezetés megszerzéséhez. A 60. percben Oláh Gergő szabálytalankodott a tizenhatos vonalánál, amiért a játékvezető sárga lapot adott a szegedi játékosnak, szabadrúgást a vendégeknek-az addigi legkomolyabb lehetőségüket a sorfalba lőtték.

A helyzet meghozta a vendégek támadókedvét, egyre bátrabban kezdtek rohamozni. A 70. percben Madarász Márk lövését kellett bravúrral védenie Varga Szabolcsnak. Hogy a csákváriak feltámadása jót tett a meccs színvonalának azt az egyre több helyzet mutatta. A szegediek a 74. percben nagyon közel jártak a vezetés megszerzéséhez. Germán Tamástól indult egy kontra, mesterien tálalt Dobos Áron elé, aki ziccerig vitte a labdát, de a menteni igyekvő Marek Tamás kapust lőtte hasba.

A meccs végén is inkább a Csákvár veszélyeztetett, de gólt nem sikerült egyik csapatnak sem szerezni, így a játék képe alapján igazságos dönetetlen született.

Dobos Barnabás: – Minden pontnak jelentősége van, és nyilván nyerni akartunk, de a Csákvár gólerős csapat, és nem is kiesőjelölt. A masszivitásunkkal elégedettek lehetünk, a védekezésünk kifejezetten jó volt, de a labdakihozatalokkal többet lehetett volna kezdeni.
Visinka Ede:
 – Az első pillanattól kezdve próbáltunk előnyt szerezni a nagyon mélyen és stabilan védekező Szeged ellen. Az első félidőben lövésig sem jutottunk, míg a Szeged a mélységi labdakihozatallal veszélyes volt. A szünet után még jobban igyekeztünk, de igazi ziccerünk nem volt. A hozzáállásunk jó volt, az utolsó kilenc meccsre nem lehet panaszunk, és ha ezt a tempót tartjuk, elkerülünk majd a kieső zónából. Köszönöm a csapat egész éves munkáját, mert ugyan utolsó előttiek vagyunk, de összefogva, kemény munkával ki tudunk lépni ebből a nem kedvező szerepből.

Labdarúgó NB II, 21. forduló

Szeged-Csanád GA–Aqvital FC Csákvár 0–0
Szeged
, Szent Gellért Fórum, zárt kapuk mögött. Vezette: Sipos Tamás (Hofbauer Roland, Belicza Bence)
Szeged-Csanád GA:
 Varga B. – Ódor, Moga, Simon Á., Deák I., Mohl – Oláh G, Germán – Dobos Á., Varga Sz. – Grumics. Vezetőedző: Dobos Barnabás
Csákvár:
 Markek – Major, Albert I., Nándori, László N. – Madarász, Radics (Mim, 71.), Kocsis B. – Baracskai (Ganbayar, 88.) – Daru, Sejben (Vörös, 88.). Vezetőedző: Visinka Ede

A szegediek 25 pontot gyűjtve a 14. helyen zárták az őszi szezont, 7 győzelem, 4 döntetlen és 10 vereség szerepel a nevük mellett. A bajnokságót január utolsó napján a Szenetlőrinc ellen idegnebn folytatják, majd egy héttel később a Haladás látogat a Szent Gellért Fórumban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.