Baleset

Szemtanúkat keres a szegedi rendőrség a halálra gázolt fiatal biciklis ügyében

Szemtanúkat keres a szegedi rendőrség a halálra gázolt fiatal biciklis ügyében

2020. november 26., csütörtök
Szemtanúkat keres a szegedi rendőrség a halálra gázolt fiatal biciklis ügyében

A rendelkezésre álló adatok szerint a baleset november 18-án 19 óra 50 perc körül történt Szegeden, a Kossuth Lajos sugárúton.

Két autó a belváros irányába haladt, amikor a Pozsonyi Ignác utcai kereszteződéshez értek. A külső sávban haladó autós lassított, mert észlelt egy járművet, ami a Pozsonyi Ignác utcából ki akart kanyarodni a Kossuth Lajos sugárútra. Ezzel egy időben érkezett szintén innen egy fiatal kerékpáros nő, aki a sugárúton lévő gyalogátkelőn hajtott át a Francia utca irányába. A külső sávban érkező autós ekkor fékezett, hogy ne üsse el a kerékpárost, aki így elhaladt előtte. A belső forgalmi sávban közlekedő másik autós azonban ezt nem észlelte és elütötte a nőt. A kerékpáros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A rendőrség azon szemtanúk jelentkezését várja, akik a fenti eseményt látták, esetleg arról felvételt készítettek, valamint érdemleges információval rendelkeznek a balesettel kapcsolatosan. A szemtanú jelentkezhet a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22. I. emelet), bejelentés tehető a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

(Fotó: Kuklis István)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.