Politika

Rogán Antal szerint a nemzeti konzultációk határozzák meg a kormány politikáját

Rogán Antal szerint a nemzeti konzultációk határozzák meg a kormány politikáját

2020. november 24., kedd
Rogán Antal szerint a nemzeti konzultációk határozzák meg a kormány politikáját

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője elmondta: a koronavírus-járványról szóló konzultációban az emberek egyértelműen jelezték, hogy amíg lehet, meg kell tartani az ország működőképességét, emellett kijelölték azt is, milyen eszközöket támogatnak. Legnagyobb arányban a maszkviselést támogatták, ezt követte az országhatárok lezárása és a rendezvények korlátozása , majd a távolságtartás, a védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozása, az időseknek fenntartott vásárlási sáv, az ingyenes parkolás és a kijárási korlátozás. Közölte: az elmúlt napokban az időseknek fenntartott védett idősáv bevezetése történt meg, amelyet a nemzeti konzultáció során az emberek 62 százaléka kért és támogatott. Hozzátette: az Idősügyi Tanács is ennek bevezetését kérte, így elérkezett az ideje annak, hogy a védekezés eszközrendszerét ezzel is kiegészítsék.

Hangsúlyozta: a kabinet az emberekkel közösen dönti el a kormányzás legfontosabb irányelveit, ezért alakították ki a nemzeti konzultáció intézményrendszerét. Az így kijelölt egyetértési pontok köré rendezik a kormányzás legfontosabb céljait, eszközeit, döntéseit.

Rogán Antal szerint az elmúlt 10 év legfontosabb egyetértési pontjai - amelyek több nemzeti konzultációban is visszaköszöntek - a munkaalapú gazdaság, a családvédelem, a határvédelem és a nemzeti szuverenitás ügye.

A legutóbbi, a koronavírus-járványról lefolytatott nemzeti konzultációról elmondta: a kormány a járvány első hulláma után éppen azért hirdetett konzultációt, hogy a nyár folyamán az emberek elmondhassák, mely eszközök váltak be és melyeket kell alkalmazni, ha visszatér a járvány, így a kormány a magyar emberek egyetértésével alakította ki a második hullámra vonatkozó politikát.

A miniszter közölte azt is: az idei év kommunikációs költései szinte kivétel nélkül a járványhoz kapcsolódnak. Emellett a hazai gazdaság támogatását is célul tűzték ki, és a kormány kommunikációs keretéből költöttek a "Válaszd a hazait" kampányra. Teljes egészében felfüggesztették a külföldi turistáknak szóló kampányt, ehelyett arra biztatják magyar embereket, hogy töltsék Magyarországon a pihenésüket, ezzel segítve a magyar munkahelyek megtartását - tette hozzá.

MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.