Sport

Pontot szerzett az SZVSE

Pontot szerzett az SZVSE

2020. november 23., hétfő
Pontot szerzett az SZVSE

Villámrajtot vett a váci együttes, amely már a második percben megszerezte a vezetést: egy veszélyes támadás végén Molnár Krisztián ziccert hárított, a kipattanónál azonban már ő is tehetetlen volt, így Sorecz Szabolcs góljával előnyhöz jutott a vendégcsapat.

A második játékrészben magasabb sebességi fokozatba kapcsolt az SZVSE, ennek pedig meg is lett az eredménye: a 71. percben Bakó András futott el a jobb szélen, majd kiugratta Busát, aki ziccerbe kerülve nem hibázott. Az eredmény a hátralévő időben már nem változott, így pontosztozkodással zárult a bajnokság első felének utolsó mérkőzése.

Paksi Péter tanítványai még két mérkőzést játszanak az idei naptári évben: jövő héten megyei rangadón fogadják a HFC-t, majd december 6-án Szekszárdon zárják a 2020-as esztendőt.

NB III. Közép csoport, 19. forduló
Szegedi VSE–Vác 1–1 (0-1)
Mórahalom, vezette: Hartung Vilmos (Illés, Szabó P.).
Szegedi VSE: Molnár K. - Kormányos, Tóth I., Pócs D. (Hatvani, 62.), Pócs T., Beretka (Csanádi, 80.), Busa, Fülöp, Dóra, Kelemen V. (Bakó, 62.), Zsoldos. Vezetőedző: Paksi Péter.
Vác: Halasi - Hegedűs Cs., Tóth B., Kasza (Niedermüller, a szünetben), Lukács, Szalánszki (Zámbó, a szünetben), Bonivárt, Sóron (Vén, 83.), Magos, Sorecz (Cemal, 85.), Szenes. Vezetőedző: Burzi Attila.
Gól: Busa (71.), ill. Sorecz (2.).

Kiemelt képünk archív. Forrás: KTE

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.