Jól bevásároltak Csongrád-Csanádban a fekete péntek hétvégéjén

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

November 20-tól 22-ig Black Friday-hétvégét szervezett az Extreme Digital: míg a legutóbbi fekete pénteken a napi használati cikkek fogytak a legjobban, ezúttal a tévék és kütyük voltak a legnépszerűbbek - és szokás szerint a retró szendvicssütő volt a legkelendőbb.

Az Extreme Digital november 13-ai Black Friday-át követő november 20-22-én zajló Black Friday-hétvégéjén közel 62 ezer rendelést adtak fel, ami mintegy harmadával több a tavalyi hasonló hétvége eladásainál. A három akciós nap 2,6 milliárd forintos forgalmat generált a társaságnál, ami 62 százalékkal magasabb az előző événél. Összesen közel 106 ezer darab terméket rendeltek meg az Extreme Digital fekete pénteki hétvégéjén, ami 32 százalékos növekedés 2019-hez képest, az oldalra látogatók száma pedig ötödével volt magasabb a tavalyinál.

A legnagyobb mértékű növekedést Tolna megyében (80 százalék), Csongrád-Csanád megyében (65 százalék), illetve Budapesten és Pest megyében (63 százalék) produkálták a “fekete hétvégés” vásárlók tavalyhoz képest. A járványhelyzethez alkalmazkodva idén jóval kevesebben, mindössze csak a rendelések 30 százaléka esetében választottak bolti átvételt, ami 20 százalékkal kevesebb a szokásos aránynál. Ezzel párhuzamosan a készpénzmentes fizetést (online bankkártya vagy előre utalás) választotta a vásárlók 43 százaléka.

(Forrás: Extreme Digital)

Előző sztori

Müller Cecília szerint nem a fiatalokat korlátozzák, hanem az időseket védelmezik

KÉPGALÉRIA!
Következő sztori

Már díszítik Szeged karácsonyfáját

Legutóbbi hasonló cikkek