Drámai csatában kapott ki az SZTE-Szedeák

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Szeged 2020.10.31. Naturtex SZTE Szedeák - DEAC kosárlabda mérkõzés fotó: Kuklis István Délmagyarország DM KI

Ismét kiélezett meccset játszott a Naturtex-SZTE-Szedeák a DEAC-cal hazai pályán, és megint a vendégek örülhettek.

A klub honlapjának beszámolója szerint tavaly egy hosszabbításba torkolló, majd DEAC-sikert hozó mérkőzést játszottak a szegediek az aktuális ellenfelükkel: akkor még Andjelko Mandics irányította a Szedeákot, aki ezen a találkozón már mint a vendégcsapat másodedzője volt jelen. Mindkét oldalon akadtak hiányzók, a hazaiaknál Djordje Dzseletovics ugyan átöltözött, de nem lépett pályára, a DEAC-nál pedig a koronavírus miatt több játékos sem volt ott a keretben.

Az első félidőben végig szoros volt az eredmény: pár pontos előny itt és ott is, amiben a második negyed közepén volt változás, ekkor ugyanis két triplával hat pontra meglépett a Debrecen, jött is az időkérés a hazaiak részéről. Sikerült visszakapaszkodni, Govens rengeteg gólpasszt osztott ki, Keller Iván élt is ezekkel a labdákkal, így szinte ugyanonnan folytathatták a csapatok, ahonnan elkezdték: 44-45 volt az állás a félidőben.

A fordulás után is maradt a szoros meccs, Govens pedig ihletett formában játszott: triplájával 60-59-re vezetett a Szedeák, amikor időt kért a DEAC. Ekkor azonban Moody és Tóth Ádám lépett előre vezérként a hajdúságiaknál, de Govensnek erre is akadt válasza: újabb hármasával 82-80.

Darrin mellé csatlakozott Zach Brown is, fontos kosarakat szerzett, így tartotta a lépést a szegedi együttes, azonban a végjáték hihetetlen izgalmakat hozott. 90-90-nél támadhatott a DEAC, amikor egy oldalsó bedobás után Drenovac kosarat szerzett, négy másodperc maradt. Az időkérés után végül Brown dobott kosárra, de rövid lett a triplája, így drámai csatában nyert a DEAC. A szegediek elszenvedték első hazai vereségüket ebben az idényben.

Naturtex-SZTE-Szedeák–DEAC 90-92 (24-26, 20-19, 25-26, 21-21)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, 9. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Kapitány G., Benczur T., Farkas G. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Naturtex-SZTE-Szedeák: Kerpel-Fronius G. 1, GOVENS 35/12, BROWN 28/3, Kerpel-Fronius B 2, Dickey 6. Cserék: Mayer 4, Olasz, KELLER I. 14/6,
DEAC: MOODY 30/21, Somogyi 10/6, DRENOVAC 23/6, Hines 10/6, TÓTH Á. 16. Cserék: Molnár D. 2,, Asszu, Kovács 1. Vezetőedző: Kovács Adrián.
Kipontozódott: Olasz (32.), ill. Hines (40.).

Szrecsko Szekulovics: – Gratulálok a Debrecennek, jól játszottak ma este! Nem játszottunk jól, így nem keresek alibit, ilyen hibákat nem lehet véteni, mint amiket ma elkövettünk. Négy-öt kosarat is kaptunk bedobásból, amikor csak pár másodperc maradt az órán, koncentráció nélkül nem lehet megnyerni egy ilyen meccset. Bosszús vagyok, mert tudom, hogy képesek vagyunk sokkal jobb játékra is.

(Forrás: szte-szedeak.hu)

Előző sztori

Maximálják a közjegyzői díjakat ingatlanvásárlás esetén

Következő sztori

Befejeződik a makói járdaépítési program