/

Boncolást is láthatunk a szegedi kutatók éjszakáján

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Idén sem maradhat el a kutatók éjszakája. Csaknem 100 program várja online az érdeklődőket november 27-én. A Szegedi Tudományegyetem programjai az SZTE mobilos applikációjában érhetők el. 

A Szegedi Tudományegyetem karai, intézetei és tanszékei az idei esztendőben online programokkal várják az érdeklődőket a kutatók éjszakáján.

November 27-én bemutatkozik például a Szegedi Tudományegyetem új, 3D központja; a Mezőgazdasági Kar a korábbi évek legnépszerűbb programját, a kisállatboncolást mutatja be videón; az érdeklődők hallhatnak előadást a bibliai ihletésű disztópiáról és „kikölcsönözhetnek” egy kutatót is.

Az érdeklődők meghallgathatják azon kutatás eredményeit, amely a koronavírus kapcsán felmerülő aggodalmak meghatározó tényezőit vizsgálta egyetemisták körében; megismerhetik a nanorészecskék szerepét a tumorbiológiában; valamint a zsonglőrködés és matematika összefüggéseit is megismerhetik.

A kíváncsiak hallhatnak előadást a fekete lyukakról, készíthetnek térképet, megtudhatják, milyen játékokat játszottak az ókori Rómában, és hogy mivel foglakozik egy gyógyszerkémikus a szabadidejében, hogy miként érhető tetten a humor a vázaképeken, valamint hogy milyen szennyvíztisztítási technikákat alkalmaznak manapság.

A sok-sok programot nem könnyű átlátni, sorba rendezni – ebben segít az SZTE munkatársai által fejlesztett ingyenes mobilapplikáció, az ingyenesen letölthető digitális programfüzet. A mobilalkalmazás az alapvető tájékoztatás mellett (leírások, időpontok, helyszín, előadók) lehetőséget nyújt az érdekesnek talált előadások külön listába való rögzítésére is.

Az applikáció az 5.0-nál magasabb verziószámú Android, illetve iOS 11 és 12 rendszerekre elérhető és „SZTE Kutatók Éjszakája” néven a Google Play és App Store áruházakból ingyenesen letölthető. 

A programfüzet a Szegedi Tudományegyetem honlapjáról tölthető le. A szegedi egyetem is készült játékkal, a programfüzetben ennek részleteit is megtalálják az érdeklődők.

Az SZTE programjai a program honlapján is megtekinthetők, a regisztrációköteles programokra itt lehet majd jelentkezni – érdemes sietni, mert a helyek gyorsan betelnek!  

A szegedi egyetem idei programjainak lebonyolításában mintegy 200 kutató, oktató és hallgató vesz részt.

(Forrás: SZTE)

Előző sztori

Ismét nagy a szmog Szegeden

Következő sztori

Ismét szembesíteni kellett az MSZP-t saját bűnlajstromával

Legutóbbi hasonló cikkek