Agresszív és alkoholista nyugdíjas verte és fenyegette volt feleségét Szegeden

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki hónapokon keresztül életveszélyesen fenyegette és ütlegelte a vele közös háztartásban élő, járásában erősen korlátozott volt feleségét - közölte a vádhatóság.

A vádirat szerint az egyaránt nyugdíjas vádlott közös ingatlanban élt volt feleségével egy szegedi lakásban. A sértett életkorából és betegségeiből adódóan évek óta mozgásában erősen korlátozott volt, a vádlott által elkövetett cselekmények tekintetében védekezésre képtelennek minősül.

A vádlott 2019 áprilisától októberig ittas állapotban rendszeresen azzal fenyegette meg a sértettet, hogy megmérgezi, megfojtja, szétveri a fejét. Ezen túlmenően hetente legalább 2 alkalommal bántalmazta is az ágyban fekvő sértettet, megpofozta, megrugdosta.

Előfordult olyan eset is, hogy a vádlott a sértett járókeretét elvette, megfosztva így személyi szabadságától. Az állandó félelemben élő sértett megbeszélte testvérével, hogyha nagy bajban van, akkor megcsörgeti telefonon, hogy értesítse a rendőrséget, amelyre a vádlott figyelmetlenségét kihasználva az utolsó, 2019. október 8-án történt bántalmazás során lehetősége is nyílt. Ezt követően a sértett magánindítványt terjesztett elő a vádlott felelősségre vonására a rendőrségen.

Mindezeken túlmenően a vádlott 2019. július 12-én délután egy szegedi italboltban italozott barátnőjével, ahonnan viselkedése miatt kizavarták, mivel agresszíven lépett fel az oda betérőkkel szemben. Ezt követőn a vádlott az utcán, minden előzmény nélkül a gyalogos átkelő helynél megütött egy nőt, majd az annak védelmére kelőkkel is dulakodni kezdett, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva nekik.

A járási ügyészség a vádlottat minősített személyi szabadság megsértésnek bűntettével, volt házastárs sérelmére személy elleni erőszakos fenyegetéssel elkövetett zaklatás bűntettével és garázdaság vétségével vádolja.

A korábban letartóztatásban, a vádemeléskor bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Előző sztori

Legutóbb 92 határsértőt kapcsoltak le Csongrád-Csanádban

Következő sztori

Eddig 34 ezer határsértőt fogtak el idén hazánkban

Legutóbbi hasonló cikkek