70 millióból fejlesztenek Apátfalván

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az apátfalvi önkormányzat a Magyar falu program keretében, valamint a Belügyminisztériumtól különböző fejlesztésekre összesen közel 70 millió forint támogatást kapott - számolt be a Rádió 7.

Szekeres Ferenc polgármester tájékoztatása szerint a beruházások közül néhány már el is indult, ilyen például a Dózsa György, a Szabadság és a Damjanich utcában összesen 800 méter hosszan új járda építése.

A községháza tetőszerkezetét, illetve lépcsőjét is most újítják fel, valamint különböző gépeket vásárolnak, amelyekkel a közterületet tudják rendben tartani.

Jövőre elkezdődik a polgármester hivatal informatikai korszerűsítése is.

Előző sztori

Több mint biztató sikert aratott a MOL-Pick Szeged

Következő sztori

35 családon segít advent idején a Szent-Györgyi Albert Rotary Club