106 migráns próbálkozott potyára legutóbb Csongrád-Csanádban

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A rendőrök 106 határsértővel, valamint egy embercsempésszel szemben intézkedtek a tegnapi nap folyamán Csongrád-Csanád megyében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A járőrök november 20-án 0 óra és 24 óra között 16 esetben összesen 64 határsértőt tartóztattak fel Szeged, Szőreg, Röszke és Ásotthalom közigazgatási területén, valamint a röszkei autópálya-határátkelőhelyen. Ellenőrzésük során a migránsok afgán, szír, palesztin, marokkói, pakisztáni, illetve tunéziai állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A Kiszombori Határrendészeti Kirendeltség járőrei november 20-án 10 óra 45 perckor a 43-as számú főút 17-es kilométerszelvényében vontak igazoltatás alá egy gépkocsit. Az autót egy szerb férfi vezette, rajta kívül még öt, magát szír állampolgárnak valló személy tartózkodott a járműben és annak közvetlen közelében, akik azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni.

A rendőrök a szerb sofőrt előállították a Szegedi Határrendészeti Kirendeltségre, ahol embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

Az illegális migránsokat a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Az egyenruhások továbbá 13 óra 35 perckor egy határsértőt fogtak el Nagylak külterületén, aki tunéziai állampolgárnak vallotta magát, azonban magyarországi tartózkodása jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudta igazolni. A rendőrök a férfit a Nagylaki Határrendészeti Kirendeltségre előállították, majd meghallgatását követően átadták a román hatóságoknak.

A csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen a román-magyar közös ellenőrzés során egy bolgár honosságú kamionban hat határsértőt találtak megbújva a rendőrök tegnap. A férfiak afgán állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. A migránsokkal szemben a román határőrizeti szerv járt el.

Ugyanebben az időszakban a határ mentén szolgálatot teljesítő állomány két esetben, összesen 30 migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjen.

Előző sztori

A tünetek jelentkezésekor és utána öt napig a legfertőzőbb a koronavírusos beteg

Következő sztori

Nem menekül a büntetés elől a Kisteleken biciklit lopó külföldi tolvaj

Legutóbbi hasonló cikkek