/

Több millió hamis maszkot és COVID-tesztet foglalt le a NAV

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 3,5 millió orvostechnikai eszköz, gyógyszer, fertőtlenítő folyadék és védőeszköz, leginkább maszk forgalomba kerülését akadályozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a május 11. és július 12. között megrendezett nemzetközi STOP-akció keretében - mondta a NAV vámszakmai szakfőigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Bakai Kristóf Péter ismertette: a vámhatóság az akció során csaknem 200 ezer járművet és 400 ezer személyt ellenőrzött. Az Országos Rendőr-főkapitánysággal, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettel (OGYÉI), valamit a Hamisítás Elleni Nemzeti Testülettel (HENT) együttműködve lefoglalták, illetve visszatartották a hamis, nem megfelelő minőségű termékeket.

Pomázi Gyula, a HENT elnökhelyettese hangsúlyozta, a nem ellenőrzött forrásból származó gyógyszerek és járvány elleni védekezést szolgáló eszközök nagy veszélyt jelentenek az emberek egészségére, ezen felül megkárosítják a legális gyártókat, illetve a hazai gazdaságot.

(MTI)

Előző sztori

Hulladék kapott lángra Szegeden

Következő sztori

A Klebelsberg-szellem

Legutóbbi hasonló cikkek