Két fiatal betörőt kaptak el Szentesen

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Novemberi Szerencsenapok Extra

A Szentesi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgattak ki két helybeli fiatalt, akik betörtek egy ingatlanba a városban. A gyanúsítottak rövid időn belül rendőrkézre kerültek - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A feltételezett elkövetők október 24-én hajnalban másztak be a külvárosban lévő családi ház udvarára, majd felfeszítették az ingatlan bejárati ajtaját. Egyikőjük bement az épületbe, ahol körbenézett, és talált egy női hátizsákot, amit magukkal vittek. A fiatalok a közeli Kurca partján kiforgatták a táskát, amiben egy pénztárcát – benne személyes iratokkal és készpénzzel – találtak. A pénzt eltették, a többit pedig a főcsatornába hajították.

A sértett csak órákkal később vette észre értékeinek hiányát, ezt követően bejelentést tett a 112-es központi segélyhívó számon.

A kiérkező járőrök adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként néhány órán belül megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát, akiket gyanúsítottként kihallgattak. Velük szemben dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Az egyenruhások a táskát és a tárcát kiszedték a Kurcából, majd visszaadták azokat a tulajdonosnak.

Előző sztori

Szerbiában átlépte az ezret a napi új fertőzöttek száma

Következő sztori

Kamera vigyázza Fátyol Mihály szobrát Makón

Legutóbbi hasonló cikkek