Közélet

Hitchcock a szegedi Nemzeti Színházban

Hitchcock a szegedi Nemzeti Színházban

2020. október 28., szerda
Hitchcock a szegedi Nemzeti Színházban

A 39 lépcsőfok a klasszikus Hitchcock-film színpadi változata. Egy fergeteges akcióvígjáték, amelynek egyik különlegessége és humorforrása, hogy mindössze négy színész játssza az összes karaktert. Menekülés szárazon és vízen ügynökök és szörnyek között, miközben az is rejtély, hogy bízhat-e szerelmében az ártatlanul üldözött hősünk. A színészeknek igazi jutalomjátékot, a nézőknek önfeledt karácsonyi történetet ígér az előadás.

A darab rendezője, Horgas Ádám az olvasópróbán elmondta, hogy nagy kihívást állít mind a színészek, mind a stáb elé a darab. Virtuóz színészi képességek mellett a háttérszemélyzet is fontos szerepet tölt majd be. Hatalmas főszerep jut majd például az öltöztetőkre, hiszen azzal, hogy négy ember játssza a közel negyven szerepet, nekik is időre kell majd abszolválniuk az átváltozásokat.

A regényt John Buchan regénye és Alfred Hitchcock filmje alapján Patrick Barlow írta. Fordította: Vajda Miklós. Rendező: Horgas Ádám.

Bemutató: 2020. december 18.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.