Gyurcsány szerint kutya nehéz dolguk lesz 2022-ben

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

– Valójában csak egy dolgot tudtunk meg tegnap a borsodi időközi választásokon. Azt, hogy kutya nehéz lesz 2022-ben – írta Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán, miután kiderült, hatalmasat bukott az ellenzék a szerencsi időközi választáson.

Írásában a DK elnöke is elismeri, hogy

„valójában elmosódtak a határok az ellenzéki pártok között”.

Bejegyzésében ismét diktatúrát kiált, mert – ahogy fogalmazott – „nekik csak a tisztesség maradt.” Szerinte „emberi bizalmat teremtett” a választási kampány az ellenzéki pártok vezetői, aktivistái között. Gyurcsány – ellentmondásba keveredve magával – a két év múlva esedékes választáson mégis kormányváltást vizionál:

„A csoda most nem történt meg. De ha nem bátortalanodtok el, ha mertek továbbmenni az úton, akkor 2022-ben megtörténik. Amit eddig csodának hittétek, valóság lesz.”

– zárja írását az ellenzék vezére.

Előző sztori

Korán játszik kupameccset a Szeged-Csanád GA

Következő sztori

Szerbiában is elérhető a koronavírus kezelésére fejlesztett gyógyszer

Legutóbbi hasonló cikkek