Molnár Áron polgármester szerint már több éve egyeztetnek a település állami tulajdonú főútjára vonatkozó felújítás érdekében, azonban eddig nem jutottak előrébb.
Mintegy 4 kilométernyi útszakaszt kellene korszerűsíteni, ez viszont csaknem félmilliárd forintba kerülne, ennyi anyagi forrása pedig nincs rá az önkormányzatnak.
Hozzátette, éppen ezért aláírásgyűjtést kezdeményeztek a helyi lakosok körében annak reményében, hogy ezzel nagyobb sikert érnek majd el.