/

Tavasszal kezdődhet el a vakcinák tömeggyártása

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Világszerte százharminc vakcinafejlesztési projekt zajlik – mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont virológiai kutatócsoportjának vezetője csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A virológus elmondta, a 130 lehetséges vakcina közül körülbelül harminc van klinikai fázisban, és hat olyan fejlesztésről tudni, amely már a klinikai tesztelés utolsó fázisában jár.

Hozzátette, nem gondolja, hogy még idén lesz olyan oltás, amely beadható és elérhető bárki számára; a legvalószínűbb, hogy 2021 első negyedévében kezdődik el a vakcina tömeggyártása.

A műsorban szó esett arról is, hogy az AstraZeneca brit–svéd tulajdonban lévő gyógyszergyár korábban felfüggesztette koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, mert az egyik kísérleti alany egy ritka és súlyos gyulladásos gerincbetegség tüneteit mutatta.

A virológus szerint az oxfordi vakcina tesztelése már a harmadik fázisban járt, és több mint 50 ezer emberen próbálták ki. Közülük csak az előbb említett egy páciensnél léptek fel mellékhatások, de egyelőre az sem biztos, hogy a betegséget az oltás okozta.

(MTI)

Előző sztori

Növekedett a vírus terjedésének kockázata

Következő sztori

A békés revízió magyar hétköznapjairól nyílik tárlat Szegeden

Legutóbbi hasonló cikkek