Pozitív lett az egyik Szedeák-játékos tesztje

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az érintettet elkülönítették, a többiek két negatív tesztet produkáltak.

Múlt héten egy játékosunknál pozitív eredményt hozott a koronavírusteszt: az érintettet azonnal elkülönítettük, ezt követően pedig a keret és a szakmai stáb is házi karanténba vonult, az edzések is szüneteltek – olvasható a Naturtex-SZTE-Szedeák honlapján.

A cikkben megemlítik, hogy a hétfői és a csütörtöki tesztek is negatív eredményt hoztak a többieknél, így hamarosan újraindulhat a szakmai munka és az edzések is folytatódhatnak.

Kitérnek arra is, hogy a Kaposváron esedékes Orosz László Emléktorna elmarad, így a csapat felkészülésének következő állomása szeptember 18–19. között a kecskeméti tornán esedékes.

Kiemelt képünk illusztráció

Előző sztori

Mentorprogramot indított az SZTE gazdaságtudományi kara

Következő sztori

Anyagi érdek is mozgatja a vírustagadókat?