Megszökött két kenguru a Miskolci Állatkertből

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Miskolci Állatkert és Kultúrparkból csütörtökön kiszökött kifutójából két Bennett-kenguru, az Ausztráliából származó békés és alapvetően félénk állatok az emberre semmifajta veszélyt nem jelentenek - közölte a a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az egyik kenguru már elhagyta az állatkert területét és a közeli erdős, ligetes részen lehet, eredeti élőhelyének megfelelően a nyílt füves területet kedveli.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. és a Miskolci Állatkert és Kultúrpark munkatársai arra kérik a lakosságot, hogy amennyiben látja valaki a 60-70 centiméter magas, szürkés színű, közepes, ülő kutyára hasonlító állatot, akkor ne próbálják meg megfogni, hanem értesítsék a hatóságokat vagy az állatkertet.

A Bennett-kenguru békés jószág, nem támad, viszont ha meg akarják fogni, védekezni fog és akár önmagában is kárt tehet menekülés közben. Arra kérik az állatkert környékén kirándulókat, hogy kutyáikat pórázon sétáltassák az esetleges balesetek elkerülése érdekében.

(MTI)

Előző sztori

Elhunyt a Szeged 2011 egykori labdarúgója

Következő sztori

Növekedett a vírus terjedésének kockázata

Legutóbbi hasonló cikkek