Gazdaság

Építőipari akciócsoportot hoztak létre

Építőipari akciócsoportot hoztak létre

2020. szeptember 22., kedd
Építőipari akciócsoportot hoztak létre

Varga Mihály hozzátette, a törzs keddi ülésén a középpontban az építőipar, az építőanyagipar és az építésgazdaság ösztönzése állt, hiszen az építőiparban 110 ezer vállalkozás működik és az ágazat 340 ezer embernek ad munkát.

A megtárgyalt és elfogadott konkrét javaslatok közül elsőként említette, hogy gyorsítani és egyszerűsíteni kívánják a hatósági eljárásokat az engedélyezés, a környezetvédelmi hatásvizsgálat és a közművek ügyintézésénél.

Ezen felül szeretnék automatikusan meghosszabbítani a beruházás végéig azokat az építési engedélyeket, amelyek a veszélyhelyzetet követő egy évben járnak majd le.

Közölte, hogy lengyel és német minta alapján hatékonyabbá teszik az építésügyi, műszaki szabályozást és szabványrendszert.

Varga Mihály szólt arról is, hogy egy 10 pontos bürokráciacsökkentő intézkedés-sorozattal az építési és elektromos csatlakozási eljárások hosszát közel a felére kívánják csökkenteni.

Továbbra is a cél, hogy az operatív törzs egyfajta gyorsító pályaként üzemeljen és olyan intézkedéseket, olyan javaslatokat fogalmazzon meg, amelyek meggyorsítják a gazdaság szereplőinek akár a beruházási, akár a fejlesztési, akár más gazdasági tevékenységét - mondta a pénzügyminiszter.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.