Egyetem

Emelt szintű érettségi felkészítők indulnak az SZTE Junior Akadémián

Emelt szintű érettségi felkészítők indulnak az SZTE Junior Akadémián

2020. szeptember 10., csütörtök
Emelt szintű érettségi felkészítők indulnak az SZTE Junior Akadémián

Kiváló tanárokkal, magas színvonalon indítja őszi emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamait az SZTE Junior Akadémia. Az egyetemi egység nem titkolt célja, hogy ebben a tanévben is minél több diákot hozzásegítsen a sikeres felvételihez.

A 100 órás képzések online és tantermi formában is indulnak – amennyiben a járványügyi helyzet indokolja, utóbbinál is online formában folytatódik majd az oktatás. A felkészítők matematika (emelt és közép szinten is), magyar, történelem, angol, német, kémia, biológia, földrajz és informatika tárgyakból indulnak. A felkészítő tanfolyam díja 50.000 forint tantárgyanként, de ezt az összeget ösztöndíjként visszakapja az a hallgató, akit a képzés elvégzését követő tanévben felvesznek a Szegedi Tudományegyetem valamely karára.

– Az SZTE Junior Akadémia elkötelezett amellett, hogy az anyagiak ne jelenthessenek akadályt a tanulásban, ezért többek között részletfizetési lehetőséget is biztosítunk,illetve szociális alapon tandíjkedvezmény is megpályázható – mondtaBadó Attila,az SZTE Junior Akadémia elnöke.

A tanfolyamok 2020. október 5-én indulnak, a jelentkezési határidő szeptember 25-e.

– Nemrég tartottuk az előző tanfolyamok záróünnepségét, ahol nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a hallgatóktól. Többen jelezték, hogy a felkészítő nélkül nem sikerült volna a felvételijük. Ezek az eredmények még inkább motiválnak bennünket, célunk, hogy minél több hallgatót segítsünk a továbbtanulásban. Bár a vírus miatt tavasszal kényszerű okokból kellett átállnunk az online oktatásra, a tanáraink jól vették a kihívást, és így is élvezetes, tartalmas órákat tartottak, ezért ebben a tanévben online kurzusokat is hirdetünk. Így már az ország bármely pontjáról jelentkezhetnek hozzánk hallgatók – foglalta össze a tapasztalatokatÚjvári Edit, az SZTE Junior Akadémia igazgatója.

(Forrás: SZTE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.