Áramszünetet okozott a vihar Algyőn és Csanádpalotán

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az NKM Áramhálózati Kft. munkatársai néhány óra alatt az ügyfelek nagy részénél helyreállították a szolgáltatást azt követően, hogy az éjszaka végigvonult vihar tömeges üzemzavart okozott a Dél-Alföldön - közölte a társaság.

A nagy erejű szél Kecskemét és Baja térségében több mint 50 ezer ügyfélnél okozott átmenetileg áramszünetet, amely mostanra 10 ezerre csökkent.

Az erős szél sok helyen a hálózatra döntötte a fákat, vezetékszakadást, szigetelőtörést okozott. Éjfél után nem sokkal 56 000 ügyfélnél okozott áramszünetet. A térségben a leginkább érintett települések: Kecskemét, Baja, Lajosmizse, Algyő, Csanádpalota.

Az NKM Áramhálózati Kft. munkatársai száznál is több szerelőcsapatot vetettek be a hibák feltárására és a helyreállítás megkezdésére. Az egész éjszaka tartó hibaelhárításnak köszönhetően reggel 8 órára már csak mintegy 10 ezer ügyfélnél szünetelt az áramszolgáltatás.

Az ügyfélszolgálat kora reggel óta emelt létszámmal dolgozik, már 1000 fölött jár a telefonos hibabejelentések száma.

Az érintett önkormányzatok külön tájékoztatást kaptak a kialakult üzemzavarról és a várható helyreállításról.

A kidőlt fák sok helyen leszakították a hálózatot, a leszakadt vezetékek megközelítése élet- és balesetveszélyes! Amennyiben ilyet tapasztalnak, kérjük ügyfeleinket, haladéktalanul jelentsék be a telefonos ügyfélszolgálaton, a +36 62 565 881 számon.

Az NKM Áramhálózati Kft. munkatársai a katasztrófavédelemmel együtt mindent megtesznek, hogy a lehető legrövidebb időn belül mindenütt helyreálljon a minőségi áramszolgáltatás.

Előző sztori

Hatalmas dugókkal indult a szeptember – fotók!

Következő sztori

Koncz Zsuzsa és Malek Andrea is fellép a szegedi zsidó kulturális fesztiválon

Legutóbbi hasonló cikkek