Agyonverte édesanyját egy makói fiatal

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt azzal a fiatal makói férfival szemben, aki tavaly májusban közös otthonukban olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy a nő belehalt sérüléseibe - közölte a  vádhatóság.

A vádirat szerint a pszichés gondokkal küzdő és ezek miatt kezelés alatt álló vádlott családjában évek óta állandóak voltak a veszekedések, illetve a fiú korábban is többször megverte már édesanyját, valamint a tőlük a vádbeli időszakban már különváltan élt édesapját is.

A vádbeli napon a vádlott a sértettre támadt, jobb szemét ököllel megütötte, majd őt az ágyáról lerángatva a szoba szemközti oldalán lévő szekrénysor elé vonszolta. A földön fekvő nőt úgy megütötte, hogy eltörött az orra. Ezután a mellkasára mindkét térdével, közepes erővel ránehézkedett, és összenyomta bordáit. A bántalmazás következtében sorozatos bordatörést szenvedett sértettet ezután hasra fordította, s haját megragadva fejét többször is a padlóba ütötte. Végül a helyszínen magára hagyta édesanyját, aki sérülései folytán rövid időn belül életét vesztette.

A vádemeléskor előzetes kényszergyógykezelés alatt álló vádlott vonatkozásában a főügyészség a kényszerintézkedés fenntartására, valamint kóros elmeállapota miatt a felmentésére és vele szemben kényszergyógykezelés elrendelésére tett indítványt, mivel tartani kell attól, hogy a férfi a jövőben hasonló cselekményeket követne el.

Előző sztori

Új videót készített a CityRocks

Következő sztori

Ezúttal tizennégy új fertőzöttet szűrtek ki Csongrád-Csanádban