A kilencedik emeletről zuhant ki a korábbi szegedi élvonalbeli focista

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sokkolta családját, barátait, egykori csapattársait Udvari Szabolcs (†46) tragikus halála. A korábban 94 NB I-es mérkőzésen, a Szegedben, a Békéscsabában és a Honvédban pályára lépő focista kizuhant egy szegedi lakóház 9. emeletéről – írja a Blikk.

Amint arról lapunk is beszámolt, 46 éves korában tragikus hirtelenséggel meghalt a szegedi születésű Udvari Szabolcs korábbi élvonalbeli labdarúgó.

Ismerősei szerint életvidám, jó humorú, közkedvelt ember volt, fittségére sem lehetett panasz, rendszeresen edzőterembe járt, a maratoni távot is lefutotta. Mindenkit megdöbbentett, hogy ilyen hirtelen véget ért az élete.

„Itt hagytál, de elvittél egy darabot a szívemből. Te voltál a testvérem, a barátom, a munkatársam, a sporttársam, ha kellett, támaszom. A világ már sosem lesz olyan nélküled, mint amilyen veled volt”

– posztolta testvére, Tamás az elhunyt Facebook-oldalán.

A visszavonulása után a vendéglátásban elhelyezkedő Udvari közösségimédia-felületeit a tragédia óta ellepték az együttérző üzenetek. A védő házas volt, s egy fiúgyermeket hagyott hátra.

„Nyugodj békében, Szabikám” – írta Balog Zsolt (41), a Vasas és a Békéscsaba volt védője, akihez több korábbi játékostárs csatlakozott. Az üzenetekből kiderült, sokan még pénteken is összefutottak vele, olyan volt, mint máskor, semmi sem utalt arra, hogy baja eshetne. A rendőrség rövid közleményt adott ki a tragédiáról.

„Idegenkezűség nem merült fel. A szombat délelőtt történt baleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgáljuk”

– közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőrkapitányság.

Sikerült elérni Udvari volt csapattársát, Lázok Jánost (35).

„Együtt játszottunk, meghatározó volt az életemben. Békéscsabán ő volt a csapatkapitány, amikor odakerültem, rengeteget segített, nagyon jó embernek ismertem meg. Megrázott a halála” – mesélte a korábbi válogatott labdarúgó

Pásztor József (66), békéscsabai focilegenda a 2001–2002-es szezonban dolgozott együtt Udvarival.

„Becsületes, a csapatért mindent megtevő játékos volt. Közösségi ember volt, rendes srác. Megdöbbentő, ami történt” – emlékezett az Előre jelenlegi szakmai igazgatója.

Előző sztori

Adóügyi könnyítésekről döntött a gazdaságvédelmi operatív törzs

Következő sztori

Szent Mihály napja és a bölcsességmutató kalapviselet

Legutóbbi hasonló cikkek