Közélet

120 milliós szabadstrand-pályázattól esik el Szeged

120 milliós szabadstrand-pályázattól esik el Szeged

2020. szeptember 21., hétfő
120 milliós szabadstrand-pályázattól esik el Szeged

– Botka László polgármestersége idején Szeged valamennyi kijelölt szabadstrandja megszűnt. Sem tavaly, sem idén nem fürdőzhettek, napozhattak kulturált körülmények között a szegediek még a városi cég által kezelt Partfürdőn sem – állapítják meg a közlemény elején.

Megemlítik, hogy sem az önkormányzat, illetve annak százszázalékos tulajdonú cége nem kezdeményezte az illetékes szakhatóságnál szabadstrand működését, miközben más Tisza-parti települések – Algyő, Csongrád, Mindszent, Szentes – összességében több százmilliós pályázati forrásból kulturált, 21. századi igényeknek megfelelő szabadstrandokat alakítottak ki.

A közleményből az is kiderül, hogy ez a lehetőség Szeged előtt is nyitva állt volna a korábbi években és nyitva áll most is.

A Kisfaludy Program Kisfaludy Strandfejlesztési Konstrukciója néhány hete megjelent IV. ütemében a Balaton, a Velencei-tó, a Dunakanyar, valamint a Duna és Tisza folyók magyarországi szakaszán lévő, „természetes fürdőhely-üzemeltetési engedéllyel” rendelkező strandjai újulhatnak meg. Ezek fejlesztése, turisztikai vonzerejének növelése és európai szinten is versenyképessé tétele érdekében száz százalékos intenzitású pályázat keretében 3 milliárd forintot osztanak szét azon szabadstrandok üzemeltetői között, amelyek 2020-ban rendelkeztek érvényes működési engedéllyel.

Így például vizesblokk, zuhanyzók, öltözőkabinok létesítésére, utcabútorok telepítésére vagy épp a terület rendezésére is felhasználható a támogatás, amelyet önkormányzatok, illetve önkormányzati cégek igényelhetnek.

Azonban a szegedi önkormányzat és illetékes cége sem 2019-ben, sem 2020-ban nem kért engedélyt az illetékes szakhatóságoktól szabadstrand üzemeltetésére, így – miközben az ország valamennyi szabadstrandja megújulhat – Szeged ebből a pályázati körből is kimarad – fogalmaz a közlemény.

Haág és Német kalkulációi szerint a korábbi négy szabadstranddal számolva csak a most megjelent pályázatot tekintve összesen 120 millió forintos pályázati támogatástól esik el Szeged.

A két jobboldali politikus a kommünikében felszólítja a városvezetést a szabadstrandok kialakításához szükséges lépések meghozatalára.

– Felszólítjuk a szegedi városvezetést, hogy tegye meg a szükséges előkészületeket, s a jövő év tavaszán kérjen engedélyt a Kormányhivataltól, illetve az ATIVIZIG-től szabadstrand üzemeltetésére, illetve figyelje az aktuális pályázati lehetőségeket, és igényeljen támogatást ezek fejlesztésére! Az ország többi szabadstrandjához hasonlóan tegye lehetővé, hogy jövő nyáron a szegediek is méltó körülmények között, kijelölt szabadstrandon napozhassanak, fürdőzhessenek, kulturált körülmények között tölthessék szabadidejüket a Tisza-parton – úgy, ahogy a korábbi évtizedekben megszokhatták – zárul a közlemény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.