Sport

Vajda Attila újra rajthoz áll

Vajda Attila újra rajthoz áll

2020. augusztus 12., szerda
Vajda Attila újra rajthoz áll

Több mint három évvel a visszavonulása után az országos bajnokságon térdel hajóba Peking olimpiai bajnok kenusa.

A Délmagyarországnak adott interjújában árulta el Vajda Attila, hogy ismét versenyezni fog. A kenus olimpiai bajnok azonban gyorsan leszögezte, hogy nem fordult meg a fejében, hogy felkészül az elhalasztott tokiói olimpiára. —Valóban rajthoz állok az ob-n, de az olimpiáról szó sincs, az már valótlanság lenne. Három és fél évig lapátot nem fogtam a kezembe, nekem már 2018-ban el kellett volna kezdeni készülni, hogy olyan állapotban legyek, bármiféle módon is beszélhessünk az öt­­karikás játékokról — szögezte le Vajda. Az olimpiai arany- és bronzérmes, háromszoros világbajnok kenus a Dunaferr SE edzőjeként dolgozik jelenleg, ahol azt mondja, sikerült olyan közeget találnia, ahol ismét megtalálta önmagát és azt az érzést, amiért szeretett kenuzni.

Jelenlegi formájáról azt mondta, hogy az elmúlt hetekben sikerült olyan állapotba kerülnie, mint amilyenben a magyar mezőny közepe, vége van. Az olimpiai kvóta gondolata éppen ezért csak poénként merült fel benne. —Elsőként mondjuk az országos bajnokságon a mezőny fele be­borul a vízbe, a másik pedig has­­menést kap, továbbá jönnek a dinoszauruszok, és engem elkerül a cunami Szolnokon. Miután így megnyerem az ob-t, s ezzel kijutottam az európai pót­kvalifikációs versenyre, ott nagyon sok pénzt fizetek mindenkinek, hogy találjon más el­­foglaltságot magának arra az időre. Ebben az esetben tényleg szerezhetek egy kenus kvótát Tokióra! Aztán a szövetség meg azt mondja, menjen már más helyettem - tréfálkozott Peking olimpiai bajnoka. Vajda Attila nem gondolja, hogy bejutna az ezer egyes döntőjébe. Párosban a 16 éves unokaöccsével, az ifjúsági válogatott Papp Lászlóval indul. — Óriási dolog, hogy családon belül, húsz év korkülönbséggel indul kettes hajó a felnőtt bajnokságon. Azon felül meg örök emlék lesz mindkettőnk számára — mondta a kenus.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.