Közélet

Újabb óvodát újítanak fel Szegeden

Újabb óvodát újítanak fel Szegeden

2020. augusztus 18., kedd
Újabb óvodát újítanak fel Szegeden

A dorozsmai Jerney utcai intézményben napokon belül elkezdődik a beruházás európai uniós és önkormányzati forrásból. Augusztus 17-től már a Teréz utcai óvodába járnak a gyerekek - közölte az önkormányzat.

A 108 férőhelyes Jerney utcai óvoda panel technológiával készült, három részből álló épületegyüttese megérett a korszerűsítésre. Az intézmény a felújítással nemcsak szebb lesz, hanem az üzemeltetésére is kevesebbet kell majd költeni. A fejlesztésre két pályázatból összesen 410 millió forintot fordít a szegedi önkormányzat. (Az energetikai korszerűsítésre 135 millió forint európai uniós és 69 millió forint saját forrást használ fel az önkormányzat, a további rekonstrukcióra pedig 206 millió forint uniós támogatást költ az intézményre.)

A beruházás során kicserélik az összes külső nyílászárót, műanyag, illetve alumínium szerkezetű, hőszigetelt nyílászárókat építenek be. Az ablakok egy része árnyékolót kap. A homlokzatot hőszigeteléssel látják el. A lapos tető fölé alacsony hajlásszögű tető kerül, hőszigeteléssel.

Új szennyvíz- és csapadékvíz-elvezető rendszert építenek ki. Az épületen belül megújulnak a vizesblokkok: kicserélik a burkolatokat, új szanitereket, csaptelepeket szerelnek fel. A folyosók és a csoportszobák is új padlóburkolatot kapnak. A vizesblokkokban és az épületrészeket összekötő folyosókon álmennyezet készül. Kicserélik a beltéri ajtókat, kifestik a helyiségeket. Korszerű fűtési rendszert építenek ki: a hőközpontba két gázkazán kerül, a csöveket és a radiátorokat kicserélik. Korszerűsítik az elektromos hálózatot, az épületeken kívül és belül új lámpatesteket és kapcsolókat szerelnek fel. A tetőre napelemek kerülnek, így az üzemeltetéshez megújuló energiát is felhasználnak majd. Megújítják az épület villámvédelmét is.

Az akadálymentesítés részeként a főbejáratnál rámpát építenek, bent pedig akadálymentes mellékhelyiséget alakítanak ki. Az udvaron új járdaszakaszokat építenek, és egy új játszórészt (homokozót) is létrehoznak.

Az ide járó gyerekeket augusztus 17-től a felújítás befejezéséig a Teréz utcai óvoda fogadja be. A fejlesztés a tervek szerint 2021 második negyedévében ér véget. A kivitelezési munkákat a közbeszerzési eljárásban nyertes Partiskum-Bau Kft. végzi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.