Közélet

Tízezer forintos tanszercsomagokat állítanak össze rászoruló gyerekeknek

Tízezer forintos tanszercsomagokat állítanak össze rászoruló gyerekeknek

2020. augusztus 27., csütörtök
Tízezer forintos tanszercsomagokat állítanak össze rászoruló gyerekeknek

Tájékoztatása szerint idén kétezer gyermeknek szeretnének segíteni az Iskolakezdés együtt! elnevezésű akcióban, ehhez a 1353-as adományvonalon 20 millió forint összegyűjtése szükséges.

Az akciót kilenc éve indították el, idén az eddigi évekhez képest kétszer annyi gyermeknek szeretnének segíteni, mert a koronavírus-járvány miatt több család került nehéz helyzetbe. A szervezethez naponta több százzal több segélykérés érkezett - mondta.

Panulin Ildikó, az akcióban partner Magyar Posta szóvivője tudatta, hogy a csomagokat augusztus végéig kézbesítik, az elsőket már útnak is indították.

Arról beszélt: a vállalatok szeretnek adakozni, de kevés az olyan, amelyik kitartóan áll ki egy ügy mellett. Pedig ez - a szóvivő szerint - fontos lenne, mert a hátrányos helyzetű családoknak a hosszú távú segítség jelent igazi változást.

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.