Tíz év alatt kevesebb mint a felére csökkent a túlzsúfolt lakásokban élők aránya Magyarországon

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kormány elkötelezett abban, hogy Magyarországon minél komfortosabb környezetben élhessenek az emberek – közölte a KDNP alelnöke az MTI-vel szombaton az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) adataira reagálva, amelyek szerint 2010 óta kevesebb mint a felére csökkent a túlzsúfolt lakásokban élők aránya Magyarországon.

Rétvári Bence azt írta: a 2010 óta bevezetett kormányzati intézkedések, mint például a rezsidíjak csökkentése, a lakásépítési támogatások, a lakásáfa csökkentése, a devizahitelesek megsegítése, a csok bevezetése vagy a folyamatos béremelések és adócsökkentések is, a kormány elkötelezettségét mutatják az iránt, hogy a magyarok jobb életszínvonalon élhessenek.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a lakosság 20,1 százaléka él túlzsúfolt lakásban. Ez az arány 2010-ben még, 47,2 százalék volt, azaz kevesebb mint a felére csökkent a szűkösebb körülmények közötti háztartások száma. A magyar emberek tehát egyre komfortosabban érezhetik magukat otthonaikban – emelte ki. Rétvári Bence hangsúlyozta: a magyar eredmény Észtország és Szlovénia után a harmadik legnagyobb csökkenési arányt jelentette Európában.

Az adatokból az is kiderül, hogy az EU-ban átlagosan 10 százalékos volt a csökkenés mértéke, azaz Magyarországon közel háromszor akkora ütemben javult a helyzet.

A KDNP alelnöke szerint Magyarország eredménye kimagasló, a magyar 57 százalékos csökkenéssel szemben Olaszországban 14 százalékkal, Svédországban 16 százalékkal Belgiumban 36 százalékkal nőtt a túlzsúfolt lakásban élők aránya.

Egy lakás akkor számít túlzsúfoltnak, ha egy szobában egy párnál vagy két testvérnél, esetleg egy egyedülálló felnőttnél több ember él.

MTI

(Kiemelt képünk illusztráció)

Előző sztori

Eggyel nőtt a fertőzöttek száma Csongrád-Csanád megyében

Következő sztori

Megvan a jövő évi SZIN időpontja

Legutóbbi hasonló cikkek